I. kattintás

Almost spine breaker

Majdnem gerinctörő

Egyik csepp követte a másikat. Látszólag megállíthatatlanul csordogáltak lefelé rajta, akár egy körültekintően, alig megnyitott csapból a víz. Mégis bosszantotta, holott gyorsan emelkedő-süllyedő mellkasa csaknem ugyanolyan zavaró tényező volt. Igazán hozzászokhatott volna már a teste a folytonos karbantartáshoz, de mégsem sikerült uralkodnia szervezetén. A fáradtság lassacskán átjárta zsigereit, egyenesen érezte ezt a sajátos mérget szerteágazódni egyre lejjebb és lejjebb.
Hoseok kissé remegő ujjakkal nyúlt fehér törölközője után. Bal kezével feltúrta szemébe lógó tincseit, míg a jobb kezében szorongatott törölközővel felitatta verejtékét a homlokán. Ez után következett a nyaka, tarkója, karjain a hajlatok és a dereka. Nem tartozott az izzadósak közé, de át tudta érezni, milyen szörnyű lehet csatakos ruhákban lenni akkor is, ha az ember csupán egy kicsit erőlteti meg magát. Ő biztosan megőrülne, ha állandóan dezodort kéne használnia vagy többször lezuhanyozni egy nap.

Néhányszor látott már külföldi férfiakat edzeni egy konditeremben, és meg is lepődött, mennyire foltosak lettek a pólóik és árasztották magukból a kölnijükkel vegyített testszagot. Korábban olvasta valahol, hogy az európaiak többet izzadnak az ázsiaiaknál, szóval innentől kezdve áldotta is a szerencsét a származása miatt. Mégis mit szólnának az emberek, ha táncos lévén olyan lenne a színpadon, mint egy francia csataló?

- Hyung - csendült fel a közeléből az egyik legismerősebb hang. A gond viszont a tónusával volt…

- Mi az? – fordult felé, de még utoljára megtörölte az arcát a frottírral.

- Újabb alkalmat találtál arra, hogy kivillantsd a hasizmod? – incselkedett az a személy, akinek az arcát szinte angyalok faragták. Eléggé huncut angyalok.

- A magad nevében beszélj – forgatta körbe szemeit Hoseok. - Nekem nincsen feltűnési viszketegségem.

- Amire büszke vagyok, azt miért takargassam? – ráncolta Jimin a homlokát, amire az idősebbik fél fejet csóválva reagált.

- A lányok is így vélekedhetnének a melleikről? – tette fel a költői kérdést.

- Az nem lenne rossz – kuncogott a fiatalabb.

- De azért elvárnád, hogy a barátnőd szerény legyen, mi?

- Aish, hyung, én is férfi vagyok! – kelt a saját védelmére Jimin, ellentmondásosan kisfiús hanghordozással. - Ha nem is vallom be nyíltan, de vannak szükségleteim.

- Amiket ideje lenne féken tartanod – jegyezte meg Hoseok.

Miközben ellenőrizte a padlótól a plafonig érő tükörben, mennyire lett csapzott a haja és elnyűtt, pirospozsgás az arca, Jimin folytatta a mondandóját.

- Úgy mondod, mintha neked ez könnyen menne, Casanova.

- Miről beszélsz? – kérdezte a kelleténél egy kicsit felháborodottabban, legszívesebben Jiminhez vágta volna a törölközőjét.

- Közülünk te vagy a legrámenősebb. Suga hyung csak azért nem előz meg téged csajozás terén, mert lusta.

- Ja, inkább venné feleségül a párnáját, mint a szomszéd lányt – dörmögte Hoseok az orra alatt, majd felkapta félretett ásványvizes üvegét és egy kiadósat kortyolt a benne lévő szénsavas löttyből.

- Milyen szomszéd lányról beszélsz?

- Ez csak egy példa volt.

- Értem, de ne tereld a témát másra - incselkedett Jimin és Hoseokot követve ő is ivott a saját vizéből.

- Én ugyan nem, az a maknae-line szokása.

Ezt cáfolni aligha lett volna értelme. 2013 óta videók tucatjain keresztül láthatta a közönség, micsoda társaság ők, azon belül is a legfiatalabb tagok. Azonban a képernyő javarészt nem tükrözi a valóságot. Az összes rajongó gondolhatná azt, miféle idióták a kedvenc idoljaik és valószínűleg a BTS dormja egy lebutított gyógypedagógiás intézet. Ellenben Jin és Suga szerint csak a maknae-k teszik olyan vaddá a lakhelyüket, amilyen. „Semmi extra, csak egy kicsit zajos”.

A Kim Taehyung névre keresztelt személyről annak idején Jin elárulta, hogy alkalomadtán ordibál és beszél magában. Sőt Suga megerősítette, hogy egyesek azt hihetnék, hogy Taehyung színészkedik – eleinte ő is ezt hitte -, de egy idő után bárki számára világossá válna, hogy az idősebbik maknae nem bújik pózok mögé. Nem azért vannak infantilis kitörései, mert abban reménykedik, hogy ettől érdekesebb lesz és felhívhatja magára a figyelmet. Nem, neki ilyen a természete. Nem furcsa, nem alien, egyszerűen csak önmagát adja.

Hoseokot Taehyung látványa emiatt mindig mosolygásra készteti, hiszen kevés olyan idol van, akinek a menedzsment nem kreált külön személyiséget. Ha már Hoseok nem tárulkozhat ki teljesen, akkor a bandában tegye meg ezt más helyette. A világ ilyenektől lesz színes, izgalmas és szórakoztató, ez így van rendjén.

A másik delikvens a Jeon Jungkook névre hallgat. Taehyunghoz mérve tagadhatatlanul hasonló kaliberű „töltény”, ám ő más személyiségjegyekben emelkedik ki. Mivel ő a banda legfiatalabb tagja, az ipar elvárná, hogy ugyanolyan legyen, akár a többi maknae: aranyos, túlzottan gyerekes, igazi jófiú. Azonban őt sem abból a fából faragták, aki teljesen behódol az idősebbeknek vagy a rangban felette állóknak, szóval Jungkook csakugyan előszeretettel adja az emberek tudtára, miféle alkat valójában. Nem a szó szoros értelmében, hanem csupán utal rá és ez bőven elegendő is. Persze az alól ő sem kivétel, hogy a kezdetektől jobb színben akarja feltüntetni magát. Ebben benne lehet a menedzsment keze, így kijelenthető, hogy ekkor mosódik össze a határ a valóság és a fikció között…

Ha Hoseok nem ismerné Taehyungot és Jungkookot közelebbről, akkor sem esne nehezére rájönni, mekkora felfordulást csinálhatnak azok ketten, ha egy helyre kerülnek. Két nehezen kontrollálható személlyel nem könnyű az élet, de annál is inkább unalomtól mentes. Hogy ez mennyire „egészséges” hosszú távon, vagy esetleg mennyi akadályt jelent egyeseknek, az már egy külön történet. Talán Jimin is ezen morfondírozott, táncos lábú kollégájával egy időben.

- Vegyük ezt diszkriminálásnak?

- Ki mondta, hogy téged is beleszámítottalak? – vonta fel Hoseok a szemöldökét. – A gondolataim központjában nem mindig te állsz, akármilyen meglepő.

- Jól van, ezt visszakapod – válaszolta Jimin megjátszott sértődöttséggel.

Hoseoknak még mindig nem sikerült hozzászoknia ennyi év után sem, hogy a banda legalacsonyabb tagja mennyire szereti alkalmazni a fanservice-t, vagyis mennyire tudja magát produkálni és félreértelmezhető dolgokat csinálni a többiekkel a kamerák kereszttüzében. Az nem okozott senkinek se meglepetést, mikor Jimin lett az a tag, aki a legtöbbet mutathatja meg magából, de mindennek volt határa. Az izmok felfedéséhez nem tartozott hozzá, hogy a nemi identitását megkérdőjelezendően viselkedjen a fiúkkal. Már pedig Hoseok nem díjazta, mikor Jimin „civilként” is többértelműen cselekedett. A színpadon J-hope-ként elviselte, sőt olykor jól szórakozott rajta, de a hétköznapokban, például a táncteremben és a stúdióban nem látta értelmét Jimin viselkedésének. Ezúttal sem értette barátját, azonban próbált nem törődni vele.

Mélyen beszívta a levegőt és visszament a terem közepére. Lépéseinek hangja a parkettán visszhangzott a gyéren berendezett helyiségben. Úgy tűnt, Jimin hosszabb szünetet tartott és inkább társát kívánta figyelni gyakorlás közben. Jimin leült az egyik összecsukható, fekete székre és egy kicsit terpeszkedő ülésben a bal lábát átvetette a jobbon. Mintha ő maga lett volna Hoseok tánctanára, aki alig várta, melyik mozdulatba köthet bele.

Megnyomta a mellette lévő asztalon heverő magnót, az előzőleg leállított zene pedig ott folytatódott, ahol két perccel korábban elnémult. Hoseok farkasszemet nézett a tükörképével, majd a dal felcsendülésekor habozott egy keveset, mikor adhatja át magát az erőteljes ritmusnak. Teste önkéntelenül kezdett mozogni, amit Jimin és ő is elégedetten látott. Bár egyre jobban túlhajszolta magát az idő előrehaladtával, a plusz próbák valahogy mégis nyugtatólag hatottak rá, legalábbis az elméjére biztosan. Senki nem mondta meg neki, mit csináljon, hogyan és hova lépjen, a saját ura lehetett. Nem korlátolta komplett koreográfia, csupán a tánctudását és az állóképességét fejlesztette.

Azonban a porcikái ezzel nem értettek egyet. Még ha Hoseok szellemileg fel is frissült, kiürítette elméjének összes zsúfolt fiókját, testileg valójában ezt nem lehetett róla elmondani. Azzal, hogy nem akart konkrétan gondolni semmire és kizárólag a táncra figyelt, azt a fájdalmat próbálta elsöpörni az útjából, ami a végtagjaiban keletkezett. Mire feleszmélt, ugyanúgy tapadt nedvessé vált bőrére a pólója, mint azelőtt. A megivott víz kellemetlenül hömpölygött a gyomrában. Bírom még, ennyi nem fog megállítani.

Három perc se telt el, de fejfájás tört rá. Ettől függetlenül Hoseoknak esze ágában sem volt újabb szünetet tartani, addig akart a parketten maradni, amíg bírja szusszal. Ennek hamar meglett a következménye, a hirtelen erősödő fejfájása miatt nem tudta összeegyeztetni lépési szándékát az alsó felével. Csökkent koordinációs képessége abban mutatkozott meg, hogy egy forgásnál nem úgy érkezett a várt pozícióba, ahogy szerette volna. A jobb lábába hasító kín térdre kényszerítette, a kemény padlóra érkezésért szintén felszisszent.
- Hyung! – kiáltott Jimin alig egy másodperccel az után, hogy barátja elesett. Nyomban kikapcsolta a magnót és szélsebesen futott a földön heverőhöz. - Mi történt?

- Rosszul léptem – vágta rá Hoseok, és ahogy fáradtsága engedte, félig törökülésbe húzta magát.

- Hol fáj? – huppant le a földre Jimin.

- Itt, a bokám – mutatott Hoseok az érintett területre, mire a fiatalabbik fiú az ujjbegyeivel végigsimított rajta. A sérült személy ezt kétkedve és visszafojtott lélegzettel tűrte. - Titokban orvosként praktizáltál?

- Most ne próbálj poénkodni.

- El akarom terelni a figyelmemet fájdalomról!

- Ennyire rossz? – kerekedtek ki még jobban Jimin aggódástól rémült szemei, miközben Hoseokéit keresték. - Te könnyezel?

- Nem, csak locsolócső leszek Halloweenkor és arra gyakorlok - nyögte az idősebbik, majd összepréselte ajkait.

- Szerintem kificamodott – méregette Jimin Hoseok bokáját.

Kezét barátja hónalja alá helyezte és segített neki talpra állni. Jiminnek nehezére is esett a mozdulatsor, mert Hoseok azonnal teljes súlyával ránehezedett. Erőlködve nyögött egyet, majd minden izmát megfeszítve arra késztette a nála idősebb fiút, hogy húzza ki magát. Amint ezzel megvoltak, megtették együtt az első métereket, méghozzá meglehetősen lassan – Jimin elvárásához képest. Nem elég, hogy Hoseok vonszolására kényszerült, de még arra is ügyelnie kellett, nehogy ő is hasra vágódjon igyekezetében. Csak a jó ég tudja, mi lenne velük annyira kiszolgáltatottan...

- Hova viszel? – kérdezte Hoseok fájdalomtól eltorzult arccal.

- Először is ki innen – találta meg hangját Jimin. - Utána hívok segítséget.

- Hé, nem kell nagy felhajtást csinálni belőle. Boldogulok.

- Rá se bírsz állni a lábadra!

- Majd bekenem gyógynövényes kenőccsel és befáslizom. – Hoseok vállat vont volna, de ez nem jött össze, már csak azért sem, mert szorosan átkarolta Jimint.

- Főtáncosként nem lesz ilyen egyszerű dolgod.

- Mire célzol ezzel?

- Kórházi látogatás lesz ebből, ugye sejted? – ültette le a sántát a kis asztal melletti székre, kis pihenőt adva neki.

- Jimin-ah… Nem tört el a lábam, ez csak egy kis ficam – gesztikulált hevesen Hoseok, de ezzel kicsit sem hatotta meg barátját.

- Ha egy táncos lába megsérül, az olyan, mikor egy zongorista ujjai törnek el – folytatta érvelését Jimin. - J-hope hyung, most ne próbáld kurva keménynek mutatni magad!

- Muszáj lesz. Nem akarom, hogy aggódjatok. Nagy vagyok már, dongsaeng.

- Olykor a nagyoknak is szükségük van segítségre.

- Aish – sziszegte Hoseok a fogai között.

Ismét hagyta, hogy a fiatalabb fiú megragadja. Jóformán rongybabaként borult Jiminre, aki ezt egyáltalán nem díjazta, azonban nem tehetett mást, mint hagyta, hogy Hoseok rátámaszkodjon. Bár a gonoszkodó énje azt súgta, hogy lazuljon el, mert akkor mindketten a földön köthetnek ki, egymásra borulva… Inkább megemberelte magát és nem engedte tovatűnni a segítőkészségét. V meg fog verni, ha megtudja, hogy nem vigyáztam Rá eléggé, gondolta Jimin, mikor eszébe ötlött, miféle és mekkora visszhangja lesz Hoseok lesérülésének.

***

Nem tudta eldönteni, hogy kinek legyen jobban hálás: a Szentléleknek, Fortunának vagy a menedzsernek. Kételkedett benne, hogy sikerül elszállíttatni Hoseokot a legközelebbi orvoshoz anélkül, hogy a többiek tudomást szereznének róla. Így nem csoda hát, hogy Jimin egy fokkal megkönnyebbültebben ücsörgött a kórházban a barátja röntgenfelvételeire várva. Mellette Hoseok némán figyelte az előttük elsétáló betegeket, akik valószínűleg hasonló problémákkal küzdöttek, mint ő. Viszont egyiknek sem azért kellett elrejtenie az arcát maszkkal, mert közismert személyek voltak…

- Meddig kell még várni? – dohogott Hoseok.

- A kettővel előtted lévő pasas se kapta ki még a leletét – biccentett Jimin a kiszolgálópult felé, ahol ötösével adták ki a röntgeneredményeket.

- Ha ilyen ütemben halad ez az egész, dühömben bele fogok rúgni egy betontömbbe. Akkor aztán tuti itt éjszakázok!

- Hyung, nyugi – pisszegte Jimin. – Ne akarj magadnak még nagyobb kárt.

Hoseok már éppen azon kezdett ötletelni, miféle gúnyos megjegyzéssel vághatna vissza, ám a józan esze azt tanácsolta, hogy nyilvános helyen ajánlatosabb féken tartania a nyelvét, nehogy feleslegesen felkeltse magára a figyelmet. Már csak az hiányzott volna, hogy Park Jimin kioktassa…

Őrlődésekkel és fortyogásokkal teli negyed óra múltán végre kézbe kaphatták az eredményt, amivel aztán visszaszambázhattak az ellenőrző orvoshoz. A feltűnést elkerülendően Bang menedzser inkább a másik öt BTS tagot boldogította a Big Hit székházában, feltartás címszó alatt. Amíg a fiatalok azt hiszik, hogy két táncos lábú csapattársuk csak extra gyakorlóórákat vesznek az egyik teremben, addig nem kell különösebben aggódni. Azonban Jimin gyomra mégis görcsbe állt, mikor Hoseok megmutatta a leletét az orvosnak.

Ahogy azt a középkorú férfi sejtette a röntgenre küldés előtt, Hoseoknak csak egy első típusú, enyhébb sérülése volt. Felírt számára egy gyulladáscsökkentő krémet, ajánlotta a rugalmas fáslit és egy bokarögzítő felhelyezését a járáshoz. Mivel a ficam első típusú, nem volt szükség botra vagy mankóra.

- Amennyiben a fájdalmak engedik, nyugodtan terhelheted a lábadat, de csak bokarögzítő mellett! Ne aggódj, egy-két héten belül kutyabajod se lesz – összegezte a doktor úr, mielőtt a két fiú távozott.

Egy munkatárs, név szerint Gil gyors fuvarjának köszönhetően ugyanolyan inkognitóban érkezett vissza Jimin a Big Hithez, mint ahogy elhagyta azt. Hoseok az autóban maradt, míg Jimin szélsebesen a menedzser hollétéről érdeklődött a cég többi alkalmazottjánál. Mikor megtalálta a férfit az egyik folyosón és értesítette őt a vizsgálat eredményéről, végig azon izgult, nehogy egy másik BTS tag felbukkanjon a színen. Miután Jimin – kivételesen – mindent elsimított és engedélyt kapott a távozásra, fenéken billentett macskaként spurizott kifele az épületből.

- Most hova megyünk? – kérdezte Hoseok, amint a barátja bepattant mellé a sötétített üvegű járműbe.

- A dormba – közölte a legtömörebben, mire Gil beletaposott a gázba.

***

A sántító személy nem is hasonlíthatott volna jobban egy fortyogó levesre vagy egy kitörni készülő vulkánra. Jiminnek kedve is támadt Vezúvnak vagy Halla-hegynek becézni Hoseokot, de ehhez nem volt elég bátorsága. Szépen ívelt szájára lakat került és hallgatta társa monológját arról, mennyi mindenről fog lemaradni az elkövetkezendő két hétben.

- Fogadjunk, hogy Jungkook fogja elnyerni helyettem a tánckirály címet a Weekly Idolban! Ha megint marhahúst fogtok kapni és én nem ehetek belőle, akkor megfejelem a szintetizátorunkat!

- Hülyeség ilyeneken bosszankodnod – kuncogott Jimin, megszakítva két perces némaságát.

Éppen az idősebb fiúra tekerte a Jin éjjeliszekrényéből szerzett fáslit – a többi valahogyan eltűnt -, aki ezt visszafojtott lélegzettel tűrte. Egy cseppnyit feszült légkör szállt alá már akkor, mikor Jimin segített bekenni barátjának a sajgó bokáját. Ezt tetézte az, hogy Hoseoknak sosem okozott túl sok örömet a nappaliban ülni a kanapén, a bekapcsolt tévé is háttérzajnak szolgált.

- Nem is értem, hogy tudtam így félrelépni. Őszintén, hogy lehetek ilyen béna?! – tette fel a rapper a költői kérdést, holott pontosan tudta rá a választ.

- Örülj neki, hogy nem egy dance practice vagy egy Bangtan Bomb videó felvétele közben sérültél le – mutatott rá Jimin a lényegre, amivel Hoseoknak egyet kellett értenie.

- Már csak az hiányzott volna… - forgatta körbe sötétbarna szemeit.

- Kész. Most már nem maradt más hátra, minthogy pihensz – csapott Jimin a saját térdére, mikor végzett Hoseok bokájának bekötésével.

- Dongsaeng, baromi unalmas lesz itthon egyedül. Ráadásul mit fogok mondani a srácoknak, ha megjönnek, vagy még előtte felhívnak?

- Azt, ami történt. Elrontottál egy lépést gyakorlás közben. Mi az, csak nem nehezedre esik ezt bevallani? – vigyorgott az énekes.

- Mondjam vagy mutassam? – morgott Hoseok, amiért Jiminből kibukott a jellegzetes nevetése.

- Rajzold le – kacsintott rá, majd együtt érzően megveregette barátja vállait és felállt a kanapéról.

A könnyesnek kicsit sem nevezhető búcsút követően Jimin fogta a sátorfáját és elhagyta a dormot. Nem tehette meg, hogy tovább maradjon Hoseokkal, ezért kizárásos alapon vissza kellett mennie a Big Hitbe. A kificamodott bokájú személy legnagyobb bánatára, mert így szétáradt benne a kirekesztettség, a magány és a semmirekellőség érzésének kellemetlen egyvelege.

Kinyújtott lábbal feküdt a rekamién, mint egy darab, felhasításra szánt farönk. Már az első egyedül töltött perceitől kezdve kattogott az agya, mégis mi történik éppen a fiúkkal a cégnél. Mi az, amit ők látnak, hallanak és tapasztalnak, míg ő mást se csinál a légzésen és a pihenésen kívül. Belátta, hogy a műsornézéssel el tudná terelni a saját figyelmét, de kisvártatva azon kapta magát, hogy szinte periodikusan, szabályos időközönként a dohányzóasztalra tett telefonjára sandított. Eleinte Hoseok maga se tudta, kinek az üzenetére vagy hívására várt, aztán beugrott neki, nagy eséllyel ki lesz majd a hat fiú közül az első, aki számon akarja kérni a tánctermes malőrért…