II. kattintás

Plane crash info

Légikatasztrófákról

Nem, nem szabad. Egyenesen tilos. Ideje lenne már ellenállnom az ilyen késztetéseknek, nem vagyok már kiscsoportos óvodás, aki a neki nem tetsző kosztot akarja a társaihoz falatonként hozzávágni. Hoseok ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal adta a világ tudtára a belső vívódását. Mármint csak adta volna, hiszen magányos farkasként tengette váratlanul, kényszerből beiktatott szabadidejét a BTS dormban. A lakás méretének köszönhetően - ami majdnem kétszer akkora volt az előzőhöz képest - Hoseok még inkább egyedül érezte magát. Akármilyen apró zajt csapott, még az is visszaverődött a falakról, az általában élettel teli helyiségek üresen kongtak, amihez nem volt hozzászokva.

Nem véletlenül gurult le majdnem a kanapéról a menedzser érkezésekor, az aktuális tévéműsor hangereje túl halk volt a csengőhöz képest. Tudta, milyen beszélgetés vár rá, de Jimin jelenléte könnyített a helyzeten. Tekintve, hogy a bandatagok közül Jimin volt az egyetlen, aki szemtanúja volt Hoseok lesérülésének, továbbá ő szervezte le a rögtönzött kórházi látogatást, neki kellett a menedzserrel tartania. Az alacsonyabb srác arckifejezéséből ítélve Hoseok azonnal levágta, hogy már idefelé jövet Jimin megkapta az előre beígért fejmosást, amiért az utolsó pillanatban értesítette a menedzsert és kéredzkedtek el. Ennek ellenére Jimin jobban sajnálta hyungját, akinek a befáslizott lábával kellett a bejáratig bicegnie, reumás csiga tempóban.

Kivételes alkalomnak számított, hogy a menedzser nem kerített nagyobb feneket az egyik főtáncos lesérüléséből, mint amennyit ilyen esetben kinéztek volna belőle a BTS tagjai. Hoseok az „utolsó szó jogán” megtudakolhatta Jimintől, vajon a többiek tudomást szereztek-e már a balesetről.

- Azonnal sort kerítünk erre, miután visszamentünk – válaszolta Jimin helyett a középkorú férfi.

- Ne aggódj, megpróbálom őket visszafogni – tette hozzá Jimin hamis mosollyal az arcán.

- Ne fáradj, azzal az ellenkezőjét érnéd el. Ha már te akarsz az útjukba állni, azt hiszik majd, hogy az összes bordámat is összetörtem – sóhajtott Hoseok.

- Ha bármi bajod van, feltétlenül értesíts minket – zárta le a menedzser a témát olyan stílusban, amitől Hoseoknak az a benyomása támadt, mintha ő robbantotta volna ki a harmadik világháborút.

***

Jó – vagy inkább rossz – dolgában nem tudta semmivel sem kellően elfoglalni magát annyira, mint amennyire szerette volna. Olyan régen szorult rá az effajta egyedüllétre, hogy úgy érezte magát tőle, mintha Robinson Crusoe-hoz hasonlóan hajótörést szenvedett volna. Egy ízig-vérig energikus személynek kínzás, ha tehetetlenségre van kényszerítve, ezért Hoseok meg volt győződve róla, hogy még azt is jobban elviselné, ha teljesen új táncot kéne begyakorolnia kificamodott bokával.

- Aish! – sziszegte kínjában már vagy a századik alkalommal azt remélve, hogy történik végre valami érdemleges.

Voltak olyan időszakok, amikor könyörgött volna egy kis semmittevéshez, de megint a legrosszabbkor sikerült időzítenie. Mégis mit fognak szólni a rajongók, ha a hír kiszivárog a Big Hit falain? Hoseoknak úgy kell majd sajnálkoznia és bocsánatot kérnie, mintha kilépett volna a bandából, holott csak egy kis sérülésről volt szó, ami miatt nem jelenhet meg nagyjából két hétig a nyilvánosság előtt. A lelke mélyén utálta, hogy a saját rajongóik kényszerítik az idolokat ilyesmire, pedig az idolok is csak emberek. Nem halhatatlan vámpírok, nem szuperhősök, a próbák között nem a bölcsek kövéből készült életelixírt kortyolgatják nagy bőszen és nem is irtanak zombikat. Mégis nekik kell elnézést kérniük, hogy csalódást okoznak egy olyan balesettel, ami nem is a rajongóknak fáj…

Hoseok vegyes érzésekkel viseltetik az idolléttel, amióta egyesek azt terjesztették az egyik közösségi oldalon, hogy csúnya és nem való a bandába. Ahogy Seokjin egy hasonló esetkor, ő sem vette magára a szidásokat, de egészen biztos volt benne, hogy a hyungja annak idején ugyanazon ment keresztül, mint ő legutóbb: semmi pénzért nem merte volna bevallani, mennyire mély sebet ütöttek benne a posztok. Hiába volt több védelmező komment a szidalmazó kiírásoknál, az önbizalma a béka segge alá süllyedt. Úgy gondolta, hogyha valakikben negatív gondolatokat ébreszt, azok legyenek már annyira intelligensek, hogy fojtsák magukba, mert senki nem kíváncsi rájuk, ennek ellenére megosztották az utálatukat, egymásnak ugrasztva azokat is, akik szerették őt.

Hoseok nem akadt ki, ha Yoongi piszkálta őt a kinézetével, mert Yoongit is csúnyának címkézték alkalomadtán, nem beszélve Namjoonról, de az már több volt a soknál, ha állítólagos rajongók vetették fel a témát. Nem voltak a banda arcai, nem voltak hibátlanok, nem tartották őket számon a leghelyesebb idolok között, mint például Jungkookot és Taehyungot, de pont ezért voltak hétköznapiak, akikkel bárki azonosulhat. Ahogy Yoongi mondaná, leszarták a hibáikat, ők hibákkal voltak tökéletesek, nem mesterségesen generált személyiségű előadók, azonban ez az információ csak kevesekhez jutott el.

- Kit érdekel a génállományunk, de őszintén?! Basszák meg, a zenénkkel foglalkozzanak! – fújtatott egyszer Yoongi.

- Túl magas IQ-t vársz el a haterektől – sóhajtott Namjoon.

A srácok ezen szavai jutottak Hoseok eszébe a dorm nappalijában ücsörögve, unottan kapcsolgatva a csatornák között. Már olyan messzire ment, hogy felnőtt tartalmasokhoz érkezett, de most még ezek sem tudták lázba hozni. Rapmon gépén jobb pornók vannak, fintorgott és folytatta a felfelé mutató nyilas gomb nyomkodását. Mivel még soha nem pörgette végig az összes csatornát, főleg nem főműsor időn kívül, ezért kikerekedett szemekkel konstatálta az angol nyelvű Investigation Discoveryt. Nem sokat értett meg belőle, de nem is kellett mit magyarázni azon, hogy egy bűnügyi műsort adtak és éppen a tett színhelyéül szolgáló családi házat kutatták át a rendőrök.

Hoseok lélegzetvisszafojtva figyelte a néhol véres jeleneteket. Még magát is meglepte, hogy a helyzete miatt átmenetileg jobban bírta a gyomra a látottakat, de a hulla megtalálásakor kénytelen volt elkapcsolni. Mélyen beletúrt a hajába, ajkait összepréselte, majd ugyanilyen szájtartással kibicegett a konyhába vizet tölteni magának. Miközben lenyelte a hideg folyadékot, eszébe ötlött, hogy valószínűleg ezt a csatornát nézhette Yoongi párszor. Előfordultak olyan kivételes alkalmak, mikor egy késő esti utazás előtt a másik rapper gondolt egyet és a feszültséget szellemes műsorok nézése közben vezette le.

- Suga halál nyugodtan bír megtörtént, kísértetes dokumentumfilmeket nézni, én meg a sima nyomozósoktól is összefosom magam – morogta Hoseok, miután végzett az ivással, de a poharat még mindig a markában szorította.

Ő volt úgymond a Bangtan ügyeletes félős tagja, és ez az idő előrehaladtával egyre jobban bosszantotta. Az American Hustle Life forgatásán eljátszott emberrabláskor még Jimin sem ijedt meg annyira, mint ő és utólag visszagondolva sopánkodott is, amiért ennyire töketlennek tűnhetett a rajongói szemében. És ez kezdett komplikáltabbá válni, mert minden egyes születésnapjával közelebb került a besorozáshoz. Mégis hogyan fogja átvészelni a katonaságban töltött két évet, ha nem változtat magán? A fizikumával nem volt probléma, viszont „lelki tréning” nélkül szellemileg fogja megsínyleni azt a két évet. Semmi szüksége arra, hogy atrocitásoknak tegye ki magát, lesz bőven baja anélkül is.

Bosszúsan indult vissza a nappaliba, egy pillantást se vetve a tévé képernyőjére kapcsolta ki a készüléket, a távirányítót valahova jó messzire eldobta a kanapén lévő párnák közé. Hoseok azzal a lendülettel sarkon fordult, felvette az asztalról a mobilját és megindult a Taehyunggal és Jiminnel közös hálószobájukba. Hogy ne kelljen szembesülnie a nappal is ijesztő folyosóval, végig lefelé nézett a telefonjára, majd a szobaajtót hangosan becsukta maga mögött. A telefont ugyanúgy hajította el, mint a távirányítót, ezután az éjjeliszekrényen heverő laptopot vette magához és azzal együtt heveredett le az ágyra.

Öt perc múltán azon kapta magát, hogy az online műsorújságot olvasgatta, mikor várható egy újabb szellemes dokumentumfilm az Investigation Discoveryn, amit megnézhetne Yoongival együtt. Bár az idősebb rapper valószínűleg kinevetné az ötlet miatt, de biztos belemenne a dologba, ha nem lenne fáradt. Yoongi az a típus, aki a horrorfilmeket is végig tudja beszélni, mert rendszerint a logikát keresi a jelenetekben, ezért ezzel a szokásával el tudná terelni Hoseok figyelmét a félelemről. Rosszabb esetben a rapper-táncosnak a két szobatársával kéne megnéznie a műsort, ami jóval magasabb labda lenne. Hármuk közül Taehyungba szorult a legtöbb bátorság ilyen téren, ami annyit jelentett, hogy nem szokott hátraesni a rémülettől, hanem csak ugrik egyet ültében…

Ezt belátva Hoseok hosszan meredt a monitorra. Talán mégsem lenne célravezető valamelyik fiúval az ID-t nézni késő este, mert fennállna a veszélye, hogy az az illető bealszik a tévé előtt, ami gyakran megesett velük. Sokkal kényelmesebbnek és egyszerűbbnek tűnt a videómegosztók valamelyikén rémtörténetes videókat nézni vagy csak egyszerűen ijesztőnek titulált oldalakat bújni. Úgy még én sem ijednék meg annyira. Kisebb képernyőn elviselhetőbbek a parás dolgok. De hogyan keressek ijesztő oldalakat?

Olvasott már róla, hogy a Youtube-nak is vannak olyan zugai, ahova a normális emberek legfeljebb csak véletlenül tévednek, ő viszont kifejezetten azokat a kevésbé népszerű zugokat kereste. Egyre fáradtabbnak érezte magát agyilag, ahogy átfutotta szemeivel a bizarabbnál bizarabb című videókat, ezért negyed óra múltán bele is unt. Rájött, hogy talán sokkal egyszerűbb, ha angol címszavakkal keresi meg a neki megfelelő videót. Az enter lenyomása után az első találat ígéretesnek is bizonyult. Milliós nézettség, híres youtuber, érdekfeszítő cím.

- Csak nem lehet annyira szörnyű – motyogta Hoseok az orra alatt, bár attól kissé kirázta a hideg, amilyen fejet vágott a youtuber az indexképen.

Egy kattintás, a gyors bevezető után a fiatal férfi azonnal a tárgyra tért, amit a monitor mögött gubbasztó idol nem is bánt annyira, a videós kiejtése miatt nem sokat értett meg. Azonban néhány elcsípett kifejezés és a képkockák tartalmai magukért beszéltek. Először egy olyan weboldalról esett szó, ami az utasszállító repülőgépek fekete dobozaiból fennmaradt hanganyagok gyűjtőhelye volt. Hoseok zavartan pislogva reagált és teljesen egyetértett a videóssal: mégis milyen beteg ember lehet az, aki szabadidejében fekete dobozok tartalmait tölti fel, de főképp az milyen ember, aki ezekre még kíváncsi is?

Ez a rapperből nem a várt riadalmat váltotta ki, sőt elmérgesítette. Nem akarta elhinni, hogy ilyen weboldalt működtethet bárki is, de ha mégis, az mennyire lehet szántszándékkal publikus. Hoseok leállította a videót, a böngészőben megnyitott egy új lapot, a shift és alt billentyű kombinációjával átváltotta a billentyűzetet angolra, majd a keresőbe begépelte az oldal nevét. Pislogni is elfelejtett, látva, hogy a videóban említett oldal igenis létezik, még hozzá az első találat volt a 330000 közül. Hoseok még hezitálásra se pazarolta az időt, ráklikkelt a linkjére.

Teljesen fekete háttér, rikító pirossal izzó betűkkel a cím: Last words… Az alatta lévő szövegből a srác mindössze annyit bogarászott ki, hogy egyeseknek kiakasztó lehet a tartalom. Mielőtt a srác jobban kiakadt volna a kelleténél, lejjebb görgette az oldalt. Egy meglehetősen „csinos” listába voltak szedve a felvételek, kiemelve a lényeget. Rikító kék színnel szerepeltek a dátumok, mellette a légitársaságok, a harmadik oszlopban a járatok száma, a negyedikben a szó szerinti idézések a felvételekből. Az első helyen 1962. július 7-i keltezéssel az Alitalia 771-es járata szerepelt. Hoseok még nem merte meghallgatni, előbb végigfutatta szemeivel az utána következőket.

Tekintete alig három másodperc múltán megakadt egyen. 1983. szeptember 1, Korean Airlines 007, „Mi történt?”. Hoseok megfeszített arcizmokkal próbálta visszafogni kíváncsiságát, ezért folytatta az olvasást. Egy újabb koreait vett észre 1997. augusztus 6-i dátummal. Több koreait nem talált, viszont a 2001. szeptember 11, United Airlines 93 szíven ütötte. Ekkor már erőteljesen beharapta alsó ajkát, rámeredve a fehér betűkre. A véleményét tömören a legutolsó össze is foglalta: 2010. április 10, Polish Air Force 1549, „Fuck”…

Bűntudat mardosta, hogy nem szabadott volna kíváncsinak lennie, de mégis az volt. Reflexből a csukott ajtóra sandított, mintha attól tartott volna, hogy valaki tudta, mit csinált éppen, ám gyorsan elhessegette a gondolatot. Végtelennek tűnő két perccel később hosszan kifújta a tüdejébe szorult levegőt és az éjjeliszekrény fiókjában lapuló fülhallgatók közül kihalászta az egyiket.

- V csak nem lesz mérges, ha az övét használom – mondta magának azt remélve, hogy a magában beszéléstől több bátorságot sikerül összegyűjtenie.

Kissé remegő ujjakkal dugta be a fülhallgatót a laptop egyik portjába. Hangosan nyelt egyet, miközben füleibe helyezte egyenként a kicsi hangszórókat. Visszagörgette az oldalt az 1983-as koreai járathoz és az ismeretlentől tartva kattintott rá. Legnagyobb meglepetésére egy szürke hátterű oldalra lett navigálva, ahol részletesen le volt írva a fekete dobozban tárolt párbeszéd és hogyan történt a repülőszerencsétlenség – de nem hallott semmit a fülhallgatóval. Azt hitte, hogy a böngészővel volt a gond, ám az oldal frissítésekor sem történt semmi.

- Feleslegesen stresszeltem – sóhajtott és visszatért a főoldalra.

Újabb próbálkozást tett a híres szeptember 11-esnél. Ismét csak hosszú párbeszéd, semmi hang. Már tök mindegy alapon Hoseok grimaszolva olvasta végig a repülő eltérítését, amit gyér angoltudással is bárki megértett volna. Mint kiderült, néhol azért volt teljesen értelmetlen, mert a kimosott agyú terroristák arabul is megszólaltak, amit úgy fordítottak le angolra. Mire a rapper a legvégére jutott, dühösen ikszelte ki az oldalt. Nem tudta eldönteni, vajon jobban járt-e, hogy csak olvasta az eseményeket vagy eredeti hanggal hihetőbb lett volna minden. Kiszedte füleiből a fülhallgatót és idegesen kezdett dobolni mutatóujjával a laptopon. Egy kis tétlenség után rámeredt a leállított videóra, erősen fontolgatva a továbbiakat.
Ha a srácok hazaérkeznek, akkor megmutassam nekik az oldalt? Vagy inkább ne, mert úgyis időpocsékolásnak fogják tartani és azt fogják kérdezni, hogy minek idegesítem magam ilyenekkel? A maknae line-t valószínűleg érdekelné… De lehet, hogy csak addig, amíg be nem nyögném, hogy a párbeszédek csupán le vannak írva… Vagy csináljak úgy, mintha abszolút nem tudnék semmiről és próbálkozzak később máshogyan? És mi van akkor, ha nem figyeltem eléggé és mégis meg lehet hallgatni a felvételeket? Aish, most már nincs ehhez kedvem, talán lefekvés előtt szakítok rá időt.

***

- Csak úgy elesett?

- Igen.

- Magától…

- Igen!

-  Tutira nem miattad?

- Ember, tíz méterre ültem tőle!

A folyosón caplató hat ember közül mindössze kettő beszélt folyamatosan, viszont ezt is olyan hangerővel tették, hogy felülmúltak volna egy kiabáló olasz családot. Hiába a rosszalló pillantások, pisszegések, egyöntetű morgások, Yoongitól tucatnyi káromkodás, Taehyung és Jimin nem bírta fékezni a nyelvét.

- Srácok, már húszszor átrágtátok magatokat a témán idefelé jövet! – szólt közbe Seokjin. – Nem unjátok? Mert mi baromira…

- Taehyung cseszeget, neki panaszkodj! – csattant fel Jimin és vádlón a fiatalabb felé mutogatott.

- Csak nem tudom elhinni, hogy J-hope pont akkor sérült le, mikor kivételesen nem körülötte ugráltál. A Bangtan Bombok közben soha nem éri baj, akárhogy csüngesz rajta, bezzeg most…

- Miért célzol arra, hogy életveszélyes a jelenlétem? – vonta fel kérdőn Jimin a szemöldökét.

- Mert az is – forgatta körbe szemeit Yoongi.

- Jó, adj igazat V-nek még te is! – A banda legalacsonyabb tagja ekkor leginkább egy bikára hasonlított.

- Nem adunk neki igazat, mert szerintünk teljesen természetes, ha néha egy táncos elhibázza a lépést – csatlakozott Namjoon. - Te is szoktál.

- Igen, pontosan ez az! – kelt a saját védelmére Jimin. – De V úgy csinál, mintha telepatikus úton ellöktem volna Hobit!

- Belőled kitelik – cukkolta Jungkook, mire Taehyung pajkosan oldalba bökte.

- Mostanában miért szerettek engem hibáztatni mindenért? – fonta össze Jimin a kezeit, mire egy „mindig téged hibáztatunk, hozzászokhattál volna” vigyort kapott Yoongitól.

A dorm ugyanolyan üresnek tűnt, mint általában, pontosan ez volt benne a szokatlan. Semmi sem utalt arra, hogy a BTS hetedik tagja a szobák valamelyikében lapult vagy, hogy egyáltalán a lakásban tartózkodott órák hosszat, mert minden tárgy ugyanabban a pozícióban állt, mint reggel. A hat személy egyként indult meg a hálószobák felé, végül Namjoon nyitott be a háromfős hálóba, őt tolongva követték befelé menet a többiek.

Hoseok féloldalasan feküdt az összetolt ágyban és a testvérének írt SMS-t, mikor a barátai beestek a szobába. Igyekezett a lehető legérzelemmentesebb mimikát felölti magára, ami több szempontból is nehezére esett. Egyrészt megkönnyebbült, hogy végre nem fojtogatta a hatalmas dorm atmoszférája az egyedülléte miatt, másrészt viszont nem készült fel arra, hogy a srácok korábban fognak megérkezni. Ha időben szóltak volna neki, gyorsan elvégezhette volna a félbeszakított dolgát…

- J-hope hyung! – kiáltott Taehyung vidáman, mégis baráti aggódással a kútmélységű tekintetében.

Hoseok készült arra, hogy egy párnával megállítsa a folyamatosan felé közeledő kiskutya szemek gazdáját, de már késő volt. A fiatalabb mindenkit megelőzve vetette rá magát az ágyra, ami emiatt megnyikordult.

- Mondtam, hogy ne erőltesd meg magad! – sandított a rapper bekötözött bokájára, ami egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő látvány.

- Sajnálom, Taehyung-shi – fújta ki a levegőt Hoseok leszegett fejjel, szándékosan kerülve barátjával a szemkontaktust.

Nem akarta, hogy Taehyung kiolvassa a szemeiből, mennyire fájt a lába, valamint mennyire szerencsétlennek és esetlennek tartotta magát. Kellemetlenül feszengett, ahogy a bandatagok körbeállták az ágyat, mert ettől olyan benyomása támadt, mintha ő lett volna a családban az a kisgyerek, akit megszállt egy démon és várták volna az ördögűző papot.

- Biztos megint nem akartál szünetet tartani, jól sejtem? – ült le Taehyung mellé Yoongi, amire Hoseok csak szomorúan mosolyogva bólintott. – Múltkor figyelmeztettelek…

- Meddig kell lábadoznod? – tudakolta Namjoon.

- Egy-két hét. Jimin nem mondta?

- Nem, mert egész idő alatt Taehyung hyunggal civakodott – jegyezte meg rosszallóan Jungkook.

- Ne nézz rám így, ettől nem áll le az élet - fordította vissza a fejét Hoseok az említett személy felé.

- A táncpróbák viszont igen – emlékeztette őket Seokjin. – Sőt J-hope így még a Show Championban sem tud részt venni.

- Ki fogjátok bírni nélkülem.

- De sok mindent át kell majd a vezetőségnek szerveznie – tette hozzá Namjoon.

- Tudok róla, de nem direkt léptem rosszul tánc közben. Nem akartam szándékosan beleköpni mindenki levesébe. Amúgy sem vagyok mazochista.

- Ha ennyire fáj a bokád, akkor ágyba hozom a vacsorádat, rendben? – Seokjin tett egy kilencven fokos fordulatot, hogy kimehessen a konyhába.

- Vacsora? Végre, már éhen halok – derült fel Jungkook arca és már követte is a legidősebb fiút.

- Azért ne akarj segíteni, hogy te kaphasd az első falatot…

A hátralévő ébren órákban Hoseok kiélvezte, hogy a nap történései ellenére a csapattársai nem kivételeztek vele teljesen. Szerencséjére ismerték már őt annyira, hogy tudják, a felé tanúsított kedveskedésnek hol a határa. A kérdés már csak az volt, hogy az elkövetkezendő időszakban ténylegesen ki fogja-e érdemelni a barátai jóindulatát…