VII-VIII. kattintás

Opentopia 

Hoseok rémülten forgatta a fejét jobbra-balra, a szíve a torkában dobogott. Remegő térdekkel tápászkodott fel a helyéről, de a pillanatnyi gyanakvása ellenére Yoongi már javában húzta a lóbőrt. Felébreszteni meg nem merte, onnantól kezdve minden a feje tetejére állt volna a lakásban. De nem akart tovább a szobában maradni, egyúttal Yoongit sem akarta magára hagyni. Aludjon a barátja akármilyen békésen és nyugodtan, Hoseok ezek után már a saját lélekjelenlétében sem bízhatott.

Az egyetlen, amit hirtelenjében tehetett, az a tűrés volt. Árgus szemekkel pásztázta át a szobát, különösen az ajtó irányába pillantgatott, miközben visszacsoszogott Seokjin ágyához. Hangosan nyelve bújt a takaró alá és szólítgatta a magabiztosabb felét. Szüksége volt egy támaszra, nehogy elhatalmasodjon rajta a félsz. Képtelenségnek tűnt úgy élni, hogy még a saját lakásukban sem lehetett biztonságban, amit nagyon nem állt szándékában tudomásul venni. Hagyta, hogy a barátai kinti zajongása lenyugtassa, pulzusa visszaálljon a normális értékre. Yoongihoz hasonlóan délutáni alvásba menekült, nehogy szembesülnie kelljen olyan tényekkel, amiktől legszívesebben fejvesztve szaladt volna ki a világból.

De mit ért ez a módszer, ha ettől még a problémájuk nem volt megoldva? Tulajdonképpen semmit, az öt ébren maradt személy nem azért hangoskodott, mert fiatal férfiak módjára képtelenek voltak csendben maradni, hanem mert ők nem kereshettek kibúvókat. Namjoon fel-alá járkált, Taehyung a kanapénak támaszkodott és lopva a folyosó felé pillantgatott. Mellette Jimin olyan pontokat keresett a lakásban, amik addig nem különösebben kötötték le és elterelhették a figyelmét a feszültségről. Jungkook a fejét fogta a kanapén ülve, miközben Seokjin már huszadik alkalommal méregette az Isteni színjátékot. Nem mintha többet tudott volna meg belőle, mint korábban…

- Ti eddig nem tapasztaltatok furcsaságokat? – fonta össze karjait a leader, katonásan megállva a nappali közepén. A többiek válaszul egyöntetűen csóváltak a fejüket. – Olyan arckifejezéssel tagadtok, mintha hazudnátok, és csak nem mernétek elmondani az igazat! Nem eszek meg senkit, de úgy néz ki, hogy lehet nálam sokkal ijesztőbb dolog is itt, amitől jobban kéne tartanotok.

- Hyung – kért szót Jungkook. – Biztosan van erre racionális magyarázat. Szerintem korai lenne kijelenteni, hogy paranormális jelenséget láttunk.

- Suga nincs rád jó hatással – nevetett Namjoon kínosan. – Jópofa mindig a racionalitással jönni, de te se tudsz ésszerű magyarázatot mondani, meg az a balfasz sem jön ki beszélni. Nem, az ágyának kurvára szüksége van a támaszra, mert nélküle kifújná a huzat a szobából!

- Én sem értem, hogy tud ilyen nyugodt lenni ezek után – jegyezte meg Seokjin. – Kezdem gyanítani, hogy a hevességét és a lobbanékony természetét ló nyugtatókkal próbálja elfojtani…

- Na, és J-hope? Ő kezd olyan megfejthetetlen lenni számomra, mint a Voynich-kódex! Itt a lehetőség, hogy kiderítsük az ébresztős baját is, erre bevonult Mr. Nyaldkiaseggem mellé sziesztázni, akár egy koala az eukaliptusz láttán! Csak az tart vissza attól, hogy mindkettejüket a pólóiknál fogva rángassam ki ide, hogy idősebbek nálam.

- Nekem csak az a gyanús, hogy Eat Jin közben Hobi hyung eltűnt, de Suga hyung mégsem vele együtt jött vissza – fújtatott Jungkook. – Tőle nem megszokott módon magára hagyta. Suga hyung soha nem csinált még ilyet. Olyan érzésem van, mintha… Ők pontosan tudnák, mi ez az egész, de meg akarnak kímélni minket az igazságtól.

- Akkor Hobi csak Sugával osztotta volna meg az ébresztős dolgot, minket nem kevert volna ebbe bele feleslegesen – szólt közbe Taehyung. – Van ennyi esze, ismerem már.

- Mégsem eléggé – nézett vele keményen farkasszemet Jungkook, amitől megfeszültek Taehyung arcán az izmok.

- Mi van, már te is csak kritizálni tudsz? – hajolt közelebb a maknae-hoz, Jimin azonnal átkarolva fogta vissza.

- Nyugalom! Nem kell ezt ennyire felfújni.

- Rapmon hyungnak igaza van! – kelt ki magából Taehyung. - Ha nem jövünk rá hamar, mibe kerültünk, akkor ez lesz a vesztünk! Nem tudok többet nálatok, de egészen biztos vagyok ebben! Nagyon rossz előérzetem van, és ezt nem tudom véka alá rejteni. Elég baljós előjel, ahogy a hyungjaink viselkednek. Komolyan, már senki nem normális itt…

Taehyung azzal a lendülettel szökött ki Jimin karja alól és emelve a pumpát Namjoonban lépett le ő is. De nem tehetett mást, az énekes nagyon nem bírta azt a nyomasztó feszültséget, ami rájuk telepedett, a lélegzetvételeikkor beszivárgott a testükbe és kaparászta a belső szerveiket. Szinte egyenesen érezte, ahogy láthatatlan ujjak fojtogatják, a levegővételei nehezebbekké váltak. Megrázta a fejét azt remélve, hogy a képzeletbeli rabláncok lehullnak róla, ami nem következett be. Szenvedése közepette megállt hyungjai hálójánál, immáron feszült a mellkasa azt látva, hogy már nemcsak Yoongi, hanem Hoseok is horpasztott. Hogy volt mersze…?

Ellenállhatatlan késztetés tört rá, nem bírta otthagyni őket. Határozottan trappolt Seokjin ágyához, lehajolt, habozott egy kicsit, majd gyengéden rázogatni kezdte Hoseokot. Taehyung jóvoltából nem jutott túl sok pihenés neki és arra való tekintettel, hogy miért kényszerült alvásra, ijedtében majdnem megütötte az énekest.

- A szívbajt hozod rám! – mordult rá sűrűn pislogva. – Mi a fenét akarsz?

- Nem gondolod, hogy beszélnünk kellene? – kérdezte Taehyung nyugodt hangnemben.

- Miről?

- Ne játszd a hülyét, légy szíves…

- Nem vagyok most olyan nyugalmi állapotban, hogy ép ésszel tudjak hozzáfűzni bármit a történtekhez – védekezett Hoseok. – Megerőltettem a bokámat, elég baj ez nekem önmagában is.

- Reggel nem úgy tűnt.

- Muszáj felemlegetned?

- Így is úgy is tisztázni kell – sóhajtott Taehyung. – Nem volt semmi az a hiszti, amit levágtál miatta, emlékszel?

- Ha az szerinted hiszti volt, elmehetsz a francba! – sziszegte Hoseok. – El se tudod képzelni, milyen volt átélni.

- Na, akkor mesélj – mosolyodott el a fiatalabb féloldalasan. Félig törökülésbe tornázta magát, jobb kezével a barátja mellett támaszkodott meg a matracon. – Hallgatlak. Mondjuk, van elképzelésem a horrorfilmek alapján.

- Már csak az hiányozna, hogy horrorfilmes dolgok legyenek itt – fintorgott Hoseok, mintha egy szeméttelep hulladékhalmai közé került volna. – Bőven sok az nekem, amit eddig megéltem.

- Szóval jól sejtjük, volt más is…

- Ha nem akarom, hogy beleüssétek az orrotokat, akkor üljetek nyugton a seggeteken, oké? – ült fel Hoseok, tekintetét mélyen belefúrta Taehyungéba. – Oké, tudom, hogy ezzel ellentmondok saját magamnak, de idegesít, hogy pont akkor nem segítettetek, mikor megkértelek rá, most meg rám akarjátok erőltetni magatokat.

- Mivel most vagyunk együtt először mind a heten kamerák nélkül a reggeli incidens óta és ennek a könyves izének mindannyian szemtanúi voltunk! Ez nemcsak rólad szól, Hobi. Mi is itt élünk. Ami itt veled történik a felépülésed alatt, ahhoz nekünk ugyanúgy közünk van.

- Mondanám, hogy ez nem teljesen igaz, de úgyis ellenkezni fogsz.

- Hyung, nem jellemző rád, hogy titkolózz – vágott a szavába Taehyung. - Nem veszed észre magad?

- És, ha nem jellemző rám, akkor már soha nem titkolózhatok, vagy mi? – tárta szét Hoseok a karjait. - Ebben hol a logika?

- Mi a…?

Az artikulátlan motyogásra mindketten elhallgattak és a másik ágyon mocorgó testre meredtek. Hoseoknak nem hiányzott, hogy Yoongi is beszálljon a szerinte értelmetlen szócsatába, Taehyung arcára viszont elégedett vigyor kúszott, amit nem is leplezett.

- Pont ideje volt – vetette oda. – Már kezdtünk arra gyanakodni, hogy szándékosan akarod átaludni ezt a kevés időt, hogy ez legyen a kibúvód a megbeszélés alól.

- Már megint mi a frászról beszélsz? – dörmögte Yoongi a párnájába. 
A kisugárzásából érződött, mennyire szerette volna a fiatalabbhoz vágni a párnáját, viszont akkor azzal magát büntette volna.

- Menj ki Rapmon hyunghoz és megtudod – mondta Taehyung és gyorsan folytatta, mielőtt Yoongi válaszra nyitotta volna a száját. - Nem érdekelnek senkit az alvási szokásaid, ha vészhelyzet van. Hat ember nem alkalmazkodhat egyhez. Ha a lakás gyulladna ki, akkor is ezt csinálnád? Befeküdnél az égő bútorok közé, hogy majd az ébren lévők úgyis eloltják a tüzet helyetted vagy még rá is kontráznál, hogy „bultaoreune”? Azért a swagségnek is vannak határai.

Hoseok tátott szájjal hallgatta, miket vágott az énekes a rapper fejéhez, aki mindettől azonnal magához tért. Taehyungnak igaza volt abban, hogy Hoseok kezdett kifordulni magából, azonban ezt őróla is meg lehetett állapítani. És ez a tény szembement azzal, amit Hoseok feltételezett: ha valóban lett volna egy entitás a lakásban és az egyedülléte miatt őt találta be, akkor másnál nem idézhetett volna elő jellemváltozást. Nem lehetett ráfogni azt, hogy az énekesnek betelt a pohár, hiszen eddig egyáltalán nem történtek a maihoz hasonló szituációk. Taehyungban is elromlott valami és ez már tényleg több volt bizarrnál.

- Nekem csobogsz, kicsi patak? – pislogott rá Yoongi Taehyungra, de a fiatalabb arca meg se rezdült.

- Menj ki – szótagolta nyomatékosítóan. – Ne akard, hogy eldurranjon Rapmon agya. Ha rajta múlik, lefújja az egész megbeszélést és kitálal PD-nimnek.

- Hihetetlenek vagytok – rúgta le magáról Yoongi a takarót.

- Ó, tényleg? Ki szarik mindarra, ami az orrunk előtt történik? – pattant fel Taehyung a helyéről. Hoseok egyből követte őt, hogy visszafoghassa. – Nem hagyhatjuk, hogy a könyveshez hasonló dolog történhessen! Jin hyung után te vagy a második legidősebb köztünk és még sincs annyi eszed, hogy ezt felfogd?!

- V! – szólt rá Hoseok. – Az egyedüli személy, aki kiakadhat az egészen, az én vagyok! Igen, együtt élünk, együtt dolgozunk, de nálam kezdődött minden és ezért nem egymással kéne összevesznetek.

- De erre se mond semmit! – mutatott Taehyung Yoongira, aki még mindig szótlanul állt és nem tudta eldönteni, érdemes-e magába fojtania az indulatait, vagy se.

- Mégis mit kéne mondanom, okos gyerek? – fakadt ki aztán tíz másodpercnyi némaság után. – Oké, lehet, hogy minden érvem ellenére szellem volt, de a filmekből már megtanultam, hogy a legegyszerűbben úgy lehet megszabadulni tőlük, ha nem bolygatják őket. Ha közvetlenül melletted törik össze valami anélkül, hogy bárki is hozzáért volna, akkor vállat vonva szedd össze a darabokat és csinálj úgy, mintha ez teljesen normális lenne. A közöny a megoldás! De nem, ti már lassan fél órája ezen lovagoltok, holott ha tényleg szellem műve, akkor biztosan a láthatatlan markába röhög, milyen fasza veszekedést tudott csinálni! Egy csapat vagyunk, azt kéne megmutatni, hogy ilyen se ingathat meg minket! Nehogy már halott emberek ítélkezzenek az élők fölött!

Hoseok csak pislogni tudott mindettől, közben észrevette, hogy a másik négy személy Yoongi meglepően erőteljes hangjától mindannyian az ajtóba tömörültek. Rögtön utána Taehyung is felfigyelt erre, Yoongi összepréselt ajkakkal fordult a küszöbön ácsorgók felé.

- Szerintem mindent elmondtam, amit hallani akartál – intézte Namjoonnak a szavait. – Most elégedett vagy?

- Ezzel az a probléma, hogyha V nem kérdezett volna rá, akkor ezt nem tudtuk volna most meg – válaszolt a leader. – Tovább sunnyogtál volna, vagy ezt is közönynek nevezed?

- Ha annyira érdekel a véleményem, akkor miért V kérdez meg erről és nem te?

- Megkérdeztelek volna, de a többiek is hallhatták, hogy éppen azon vacilláltam, kirángassalak-e a nappaliba vagy magadtól felkelsz.

- Csak miattunk kelt fel, mert hangosan beszéltünk – kotyogott közbe Taehyung.

- Ti legalább jutottatok valamire?

- Próbálkozott – vallotta be Hoseok. – De amíg nem látom jónak, addig nem fogok mondani semmit.

- Akkor ne is várd el, hogy segítsünk rajtad – vágott vissza Namjoon. – Azt viszont érdemes lenne még egyszer átgondolnod, amit mondtál, mert már mi is érintettek vagyunk abban, ami itt folyik.

- Ez nem tőlem függ. Ne várjatok tőlem csodát. Az egyetlen, amit most tehetek, az a pihenés. Fáj a lábam, nem akarok mellé fejfájást is.

- Egyéb óhaj, sóhaj, kérés, panasz?

- Hagyjatok magamra, köszi – ült vissza az ágyra Hoseok.

Karba tett kezekkel és lábakkal jelezte, hogy fáradjanak ki a hálóból. Nem az övé volt, de egyszerűbbnek és fájdalommentesebbnek tűnt ottmaradni, mint átszökdécselni a barátain keresztül a saját lakrészébe. De naiv is volt, amiért azt hitte, Yoongi társaságában nyugodtan elszenderedhet anélkül, hogy a többiek ne kezdenének el kombinálni róluk. Suga biztos kimagyarázza magát, gondolta, majd itt pontot tett az amúgy lezáratlan ügy végére.

***

Szó nélkül leléptek. Vagyis elképzelhető, hogy szóltak neki, de annyira nem tudta, merre volt arccal előre, hogy teljesen kiesett neki az emlék. Akárhogy is, ismét kongott a dorm az ürességtől, az állott levegőtől pedig szellőztetésért kiáltott. Ez Hoseokot annyira nem zavarta volna, viszont kegyetlenül megemelkedett bent a hőmérséklet, így már tényleg szükségesnek érezte, hogy a lábfájása ellenére felkeljen. Az időt ellenőrizve a barátai már fél órája a megbeszélésen lehettek, viszont gőze sem volt arról, mikor végezhetnek.

Szemet dörgölve kereste a kiutat a fürdőszobába. Esetlenül lépkedve, dülöngélve tért be a helyiségbe. Bukóra nyitotta az ablakot, közben kitalálta, hogy nem ártana lezuhanyoznia, így levetkőzött a lakás és a feje kiszellőztetésekor. Éppen letekerte a lábáról a fáslit, mikor hirtelen megállt a mozdulatban, nagyot nyelve nézett fel a nyitva hagyott ajtó irányába. Nem volt valami sötét, mégis nyugtalanította egy előérzet, de nem akart nagy jelentőséget tulajdonítani neki.

Folytatta a fásli letekerését, beszállt a zuhanyzóba és szándékosan erősen kezdte folyatni a vizet, hogy véletlenül se halljon meg esetleg olyan hangokat, amiket nem kellene. A bukón hagyott ablak miatt folyamatosan hűlt a fürdőszoba, ezért ezzel párhuzamosan Hoseok egyre melegebb vizet használt el, a zuhanykabin eléggé bepárásodott tőle, lassan az egész fürdőszoba is…

Dolga végeztével ki akart nyúlni egy törölközőért, de ehelyett ijedtében hátralépett, vizes hátát beverte a csempébe. Nem jajdult fel, csak kitartóan bámulta a párás zuhanyfülkét, aminek a csukott ajtajának külső felületén egy nagy tenyérnyom volt látható. Felemelte szemmagasságba a kezét és rémülten konstatálta: nemhogy nem emlékezett arra, hogy hátranyúlt vagy rátette a tenyerét a kabin falára, de még kívül is volt és a kézméret sem egyezett. Lassan közelítve tette rá a nyomra a bal kezét, így pontosan megállapíthatta, hogy az idegen kéz fél centivel kisebb lehetett az övénél, az ő ujjai pedig vékonyabbak voltak.

Riadalmát felváltotta a düh. Kivágta a kabin ajtaját, gyorsan feltekerte a fáslit, magára csavarta a törölközőjét, közben fél szemmel a folyosót figyelte. A csap fölötti szekrényből kikapott egy ollót, minden bátorságát összeszedve indult kifelé. A félelem nem szívódott fel benne, de a bosszúálló hajlama és a területőrző ösztöne erősebb volt ennél. Ha valóban nem maradt egyedül, ő akkor is az úr akart lenni a háznál.

- Akárki van itt, nem félek tőle! – kiabálta a semmibe. Úgy szorongatta jobb markában az ollót, mint ahogy a fogódzkodót szokás a metróban. – Láttam, hogy a fürdőszobában jártál, miközben zuhanyoztam! Most gyere elő, ha van merszed!

Hoseok nagyon erőlködött, hogy ne hallatszódjon a hangjából, mennyire reszketett mind a vizes bőrétől, mind az ismeretlentől való iszonytól. Viszont annyira elszakadt nála a cérna, hogy nem hagyhatta rettegésben tartani magát. Elege volt a napból, elege volt a barátaiból, elege volt a lakásból, elege volt a rejtélyekből. Még csak a második napot töltötte így otthon, mégsem jutott tőle előrébb, nem hagyták felépülni normálisan az idegeskedés és a járkálás miatt.

Ám potyára a várakozásnak, semmi nem mozdult. Semmi abnormálisat nem vett észre a látószögében. Benézett a szobákba, sehol egy entitásra utaló jel. Sehol egy jelzés, sehol egy hátborzongató hang. Csak ő és a markában tartott körömvágó ollója.

- Nem vagyok játékos kedvemben! Nem fogok bújócskázni! Azonnal mutasd meg magad, mielőtt olyat teszek, amit megbánok! – fenyegetőzött, ami még magának sem tűnt meggyőzőnek. – Jól van, ha nem jössz elő, akkor azt ajánlom, hogy nagyon húzd meg magad, mert nem tudod, kivel állsz szemben!

Mindezt nem gondolta komolyan, ám ez nem számított annak a tekintetében, hogy csak rá akarta hozni a frászt arra, ami szórakozott vele. Kettejük közül ő ordított volna jobban a találkozástól, de legalább megtudta volna, mi állt szó szerint a háttérben. A legrémisztőbb élménye lehetne, mégis mit számít ez, ha megkaparintja az igazságot? Ha már ő idézte elő – vagy meg – az entitást vagy nevezzük akárminek, Hoseoknak kell elvégeznie a piszkos munkát és megszabadulnia tőle, nehogy rajta kívül másoknak is baja essen.

Jobbnak látta, ha nem hergeli tovább a „semmit”, se magát, ezért letette az ollót a konyhapultra és bicegve visszavonult a Taehyunggal és Jiminnel közös hálószobájába. Hangosan bevágta maga mögött az ajtót, átöltözött, majd mikor rájött, hogy a telefonját a fürdőben hagyta, a laptophoz nyúlt helyette. Nem tehetett róla, túl kellemes volt annak a bizonyos youtubernek a hangja, ebből adódóan nem akarta megfosztani magát a nyugodt másodpercektől, amiket adott neki, még ha a terítéken lévő téma nem is volt megnyugtató. Fortuna kedvesen rámosolygott Hoseokra, ugyanis a hatodik weboldal nem borzolta fel a kedélyeit, fel se merült benne meghátrálás.

Opentopia. A meghackelt és közterületeken lévő térfigyelő kamerák gyűjtőhelye. Az előzőekhez képest az oldal meglepően jól nézett ki, nem volt lebutított javascriptekből felépítve, nem volt igénytelen külsejű. Pontosan úgy nézett ki, ahogyan kellett: viszonylag professzionálisan, már amennyire egy ilyen oldaltól elvárta egy laikus. Ezen felül mindent nyújtott, amire az ember kíváncsi lehetett. Igazi báránybőrbe bújt farkasnak lehetett mondani, a perverz kukkolóknak tökéletes táptalajt nyújtott.

Ahogy Hoseok első nekifutásnak végiggörgette a főoldalt, már attól olyan benyomása támadt, hogy ő sem különb egy perverz kukkolónál. Leszek ennél rosszabb is, futott át az agyán egy pillanat töredékéig, de ezen most nem tudott nem mosolyogni. Optimizmusa visszatért abból a szempontból, hogy a youtuber elmondása alapján nem kellett mitől tartania. Csak egy ártatlan weboldal, ahol nem a felhasználók kiidegelését tűzték ki céljuknak a készítők… Hanem azokét, akikről a site szólt.

A világ minden tájáról lehetett látni élő felvételeket parkokról, terekről, turistalátványosságokról, szórakozóhelyekről, munkahelyekről. „Ezek a webcamok automatikusan lettek megtalálva a neten. Valamiért ezek a streamek publikusan elérhetőek, még ha ez furcsának is tűnik. Nem hackeljük meg emberek jelszavait. Egyszerűen felfedünk cameket, amik el vannak rejtve a kereső motorokban, kiragadunk egy pillanatképet és megmutatjuk neked. A pillanatképek néhány óránként frissítésre kerülnek. Ha egy webcamre kattintasz, az élőképet láthatod, valamint kommentárokat, értékeléseket és egyéb információkat.”

Hoseok grimaszolva bogarászta ki az oldal lényegét az All cams menüpontban, de a hiányos angoltudása ellenére is tökéletesen lejött neki, hogy akármi volt pontosan megfogalmazva, az csak mézes-mázas duma volt, nehogy törvénybe ütközőnek tűnjön az oldal működése. Csontváz van a szekrényben, mondják az angolok arra, ha valami nagyon bűzlik, és az Opentopia jobban bűzlött, mint egy tűző napon hagyott, egyhetes tonhalkonzerv felnyitott fedéllel...

Az oldalt még Facebookon is kedvelni lehetett, ám ez sem oszlotta el Hoseok gyanúját. Ha annyira publikus lenne minden kamerának a felvétele, akkor az Opentopia elterjedtebb lenne a körökben, elvégre általában az emberek mindig kapva kapnak olyan alkalmakon, ha mások életébe nyerhetnek bepillantást. Mindenki szokott pletykákra éhezni, mindenki szeretett bizonyos szinten tilosban járni, mégsem használta nagyobb közösség az oldalt. Mi lehet ennek a magyarázata? Hoseok csak azt az érvet tudta felhozni, hogy bár egyetlen Google kereséssel meg lehet találni az Opentopiát, mégsem áll az üzemeltetők szándékában nagyobb körben ismertebbé tenni. Pedig így sem lehet kis munka felfedni a kamerák koordinátáit, nemde?

- Ha ilyen oldalunk lenne a srácokkal teljesen legálisan, biztos tennénk róla, hogy nagy hírneve legyen – gondolkodott Hoseok hangosan.

Az viszont igaz, hogy ugyanebben a menüpontban kiemelték az oldalsávban, miszerint az Opentopiáról már olyan neves oldal cikkezett, mint a CNN, mégsem lett közbeszéd tárgya? Mindenesetre a fiú nagy kíváncsisággal olvasgatott tovább. „Azonban, ha egy kép jelenik meg a webkamerádból és ezt kifogásolod, akkor tudasd velünk és eltávolítjuk”.

- Szóval, amíg valaki itt meg nem találja saját magát, addig szabadon leselkedhet bárki nála? Amiről nem tudok, az nem fáj? – kérdezte gúnyosan, amire az üzemeltetők valamilyen furfangos kifogást találtak volna ki.

Hoseok körbeforgatta a szemeit, amik aztán megakadtak egy keresőszerűségen. A lenyíló menüből kiválaszthatta, melyik országban nézhetett felvételeket. Dél-Koreában négy „nyilvános” kamera volt, rögvest rájuk keresett. Három szöuli, egy jongini. Az első egy apartmanról, a második egy szervezet intézményéről, a harmadik egy halpiacról, végül a negyedik egy konferenciateremről közvetített valós időben. A halpiacosat választotta és pontosan azt látta, amire számított. Tényleg nyilvános volt vagy sem, elfogta egy kellemetlen érzés, hogy nem helyes ilyen egyszerűen bepillantást nyerni mások mindennapjaiba, mert nem tartozik rá.

Erről viszont eszébe jutott egy apróság, ami tulajdonképpen nagyon hasonló szituáció volt, csak ő akkor pont nem az a szereplő szokott lenni, aki másokat néz… BangtanTV, V app. Elég csupán ezt a kettőt megnevezni, ahol idegen emberek tömegei figyelik őket, a BTS-t árgus szemekkel, követik nyomon minden megmozdulásukat. Azt meg kellett hagyni, hogy Jin a mukbang „divat” miatt készített evéses videókat magáról, viszont az idoloknak körülbelül annyi magánéletük volt, amennyi szénsav a természetes ásványvízben… Mégis publikussá kellett tenniük olyat, mint az evés. Már ebédelni sem tudtak nyugodtan, a rajongók arról is tudni akartak, hogyan, mikor, mennyit és mit esznek imádottjaik.

De hiába nézték őket olyan emberek, akik elméletben szerették őket, akkor sem tudta Hoseok elképzelni, hogy komolyan az okozhat nekik örömöt, hogy a mai napon is látták őket ebédelni. Most, hogy szembesült azzal, milyen a szerepcsere, abszolút nem értette a fanokat. Élőben látta a halpiacon történteket, mégis csak bűnös gondolatai támadtak. Messze nem alakult ki benne olyasmi érzés, amit a fanok érezhettek a BTS-szel kapcsolatban, hiába működött minden ugyanazon az elven. Ha ő nem élvezte a halpiacon zajló élet nézését, akkor hogyan lehetne élvezni hét fiatal férfi unalmas evését?

Hoseok a homlokára csapott, miért nem foglalkozott ezzel a témával eddig. Hát persze, mert eddig az Opentopia létezéséről lövése se volt… Elképesztőnek tartotta, hogy már ebben a két napban több mindenre rájött magával és a barátival kapcsolatban, mint amennyire a gyakornokoskodásuk óta. Ennyire magába szippantotta a mókuskerék, hogy elvakult, nem látta át magától az élet összefüggéseit és most egy szokatlan weboldalnak kellett ehhez észhez térítenie?

Egy ötlettől vezérelve a keresőbe gépelte a home szót. Találatnak akadt olyan, ami egy román családi ház biztonsági kamerája volt és a kertet tartotta megfigyelés alatt. Aztán egy japán idősek otthona… Ettől felbuzdulva tovább keresett más címszavakat beírva. Hoseoknak igaza lett, nemcsak nyilvános kamerákat használtak. Mégis mennyire lehetne nyilvános a családok háza környékén felszerelt kamerák, amiket saját maguk helyeztek el? Nem pont az lett volna a céljuk, hogy a betörők ellen használják őket?

A fiú egy percig csak meredt a monitorra, majd újabb felismerés rengette meg agytekervényeit. Mi van akkor, ha a dorm környéke a látottakhoz hasonlóan be volt kamerázva és néhány sasaeng rajongó szórakozott velük? Akik az éj leple alatt betörtek a lakásba, aztán profi módon felszívódtak? Ez magyarázat lehetne az ébresztőre, a magától elindult dalra, a könyvre és kéznyomra is. Visszanézik a keresési előzményeket és ezért szívatják Hoseokot úgy, ahogy? De mivel ő egyedül volt, már a nappali betörésektől sem riadnak vissza? Ezek szerint végig bent tartózkodnak a lakásban és van egy rejtekhelyük? Máris több értelmet nyert minden…

Memory of

Emlékül...

Torpedóként mászott ki az ágyból és az egészséges lábán szökdécselve ment vissza a fürdőszobába a telefonjáért. Majdnem kiesett az ujjai közül, annyira kapkodott a nyomkodással. Még rendesen se tudta megfogni a készüléket, remegett minden porcikájában. Hol a zuhanyzón maradt kézlenyomatot, hol az ajtó küszöbét tartotta szemmel, miközben megcsörgette Yoongit. Rimánkodott az égiekhez, hogy csak pont ne most történjen valami váratlan, különben kiugrik az ablakon…

- Hyung! – kiáltott bele Hoseok a telefonba köszönés nélkül.

- Hobi…? – kérdezett vissza Yoongi értetlenkedve, a háttérből a többiek sutyorgása hallatszott.

- Siessetek vissza! Olyan gyorsan, amennyire tudtok!

- Megint történt valami?

- Nem, de van egy teóriám, mi folyhat itt!

- Mondd el most!

- Nem lehet, mert ha meghallanak, csak bajt okoznék vele!

- Kik hallanak meg?! – emelte meg annyira Yoongi a hangját, hogy azt lehetett hinni, nem is a saját hangszálával csinálta ezt. – Mi a franc van otthon?

- Inkább kik.

- Beszélj! Betörők?

- Igen, vagyis nem – dadogott Hoseok, összezavarodott a saját szívverésétől. - Aish, nem tudom ezt most hirtelen elhadarni.

- Ha nem mondod el, kikről beszélsz, akkor honnan tudjuk, mire készüljünk fel? Hívjuk a rendőrséget?

- Ne. Egyelőre meg akarom várni, amíg megbizonyosodok az igazamban, akkor majd én hívom a zsarukat.

- És addig mit fogsz csinálni? Mert most végképp nem tudok itt ülni karba tett kézzel, ha bármelyik pillanatban bajod eshet.

- Vigyázok magamra, vagyis próbálok… De azzal megkönnyítenéd a dolgomat, ha elmondanád, mikor jöttök haza.

- Legalább fél óra, max egy. A francba már, J-hope, a többiek most itt duruzsolnak a fülembe, hogy hadd vehessék ki a kezemből a telefont!

- Mondd meg nekik, hogy ne pánikoljanak, próbálok ura lenni a helyzetnek – mondta egy árnyalatnyival nyugodtabban, ezalatt becsukta a fürdőszoba ajtaját és kulcsra zárta. - Biztonságos helyen vagyok.

- Hallottam a kattanást. Hova zártad be magadat? – vonta kérdőre Yoongi aggódva.

- A fürdőszobába. Annyit még elmondhatok, hogyha hazajöttök, tudok bizonyítékot mutatni, mire gyanakszok.

- Nem hiszem el, hogy ennyit kockáztatsz! – háborgott az idősebb rapper, Hoseok szinte látta maga előtt az arcát. - Miért csinálod ezt?

- Bár elmondhatnám…

- J-hope! – kiabált Yoongi, de addigra már megszakította a vonalat.

A biztonság kedvéért a táncos minden óvintézkedést megtett, hogy az ígéretét betartva átvészelje a hátralévő fél vagy egy órát. Leszedett az egyik polcról egy olyan törölközőt, amit régóta nem használt hetük közül senki és odatömködte az ajtó aljához. Ezt követően lefotózta a kéznyomot több szögből. Keresett egy ragtapaszt, zsebre vágta az ajtó kulcsát, a kulcslyukat pedig letapasztotta a tapasszal. A csap fölötti szekrényből kivett minden élesnek tűnő tárgyat – ollókat, fogpiszkálókat, borotvapengéket, fémvégű fésűket – és mérlegelte, melyeknek veheti több hasznát önvédelem során. Fontossági sorrendbe rendezte őket a lehajtott vécéfedélen, végezetül hajlakkot tett melléjük.

- Mennyivel egyszerűbb lenne, ha több akciófilmet néznék és azokból el tudnék lesni ilyen önvédelmi technikákat – sóhajtott, miközben végignézett a „fegyverzetén”, amikből semmit nem tudott rögtönözve összetákolni.

Semmi másban nem bízhatott, mint az időben, a szerencséjében és abban, hogy a titkos megfigyelőinek nem támad kedvük rárontani. Ugyan kéznél volt a telefonja, bármikor vészhívást küldhetett, de mire a kopók kiérnek, addigra a bűntényeket javarészt el szokták követni. Az előző napi műsorból is ez derült ki, amit az Investigation Discoveryn látott… És, ami Hoseokot változásra késztette. Mintha nem is előző nap lett volna, annyi mindent átélt azóta.

Becsukta az ablakot, felült az ablakpárkányra és türelmesen várt. Egy ideig őrlődött, jobb lenne-e a közös chatbe leírni az elméletét, de aztán arra jutott, hogy értelmetlen lenne, ha úgyis el kell mondania. Ehelyett mobilon folytatta a videó nézését és a hetedik weboldal nevét pötyögte be a böngészőbe. Nem lehetett véletlen, hogy az Opentopiával felgyulladhatott a villanykörte a fejében, ezért hasonló reményeket fűzött a Memory ofhoz. Bánatára kevesebbet értett a youtuber mondandójából, így az oldal megismerését inkább önerőből kellett intéznie.

Most már kénytelen volt a fordítót használni a böngészéséhez, sok angol szót nem ismert. Kidüllesztett szemekkel konstatálta a memorial jelentését, amit először kiszúrt a Memory of főoldalán a keresőnél. Milyen emlékművet akarna itt bárki keresni? És mit értenek emlékmű alatt? Következő szónak a legacy szót pötyögte be, amitől úgy érezte, hogy öt perc múltán már teljesen össze fognak érni a szemöldökei a csodálkozástól, mi a Memory of funkciója. Egy tucatnyi szónak hála kezdte kapiskálni…

Egy közös pontja volt az Opentopiával: idegen emberek életébe lehetett bepillantást nyerni – kiegészítve a halálukkal. Összegezve tömören Hoseok annyit mondhatott el az oldalról, hogy tulajdonképpen online emlékhely volt meghalt személyek családja jóvoltából. Virtuális gyertyákat, albumokat készíthettek az elhunytról, amiket megoszthattak ismerőseikkel. Teljességgel bizarr, sőt Hoseok szerint egyenesen beteges. Elég trauma lehet önmagában síremléket felállítani, temetni, feldolgozni az elhalálozást, felfogni a veszteséget, mi szükség van arra, hogy feltépjék a frissen varasodott sebeket? Elviekben ugyanolyan, mintha Hoseok a felépülése közben folytatná a táncot. Jobban fájna, lassabban épülne fel, vagy akár rontana a saját állapotán.

Miért nem elég rendszeresen kijárni a temetőbe, minek kell még a netre is kiírni magukból a fájdalmukat? Az ismerőseiken kívül mást úgysem érdekelhet a tragédia, mindenki átél ilyesmit, nem egyszer. Hoseok bőven tudott ezzel kapcsolatban mesélni, most akkor neki is kellett volna csinálnia fotóalbumokat a családja elhunytairól? Az ő meglátása szerint azzal semmit nem lehet elérni, ha valaki hosszú időkig emészti magát. Valahol olvasta, hogy a lelki eredetű fájdalmak annyira elsúlyosbodhatnak, hogy valódi fizikai fájdalomként érzékeli a test, ez a helyzet a szerelmi csalódással is. Az ember saját magában szintén kárt tesz, ha meg se próbál túllépni rajta. Ez egyfajta öngyilkosság, nem?

Minél jobban belemerült a latin betűk és angol szavak berkeibe, ebben egyre biztosabb lehetett. Egyszerűen szívszorító látvány volt olyan emberek profilképeit látnia, akik a képek készültekor szélesen mosolyogtak és ugyanolyan oxigént szívtak, mint jelenleg ő. De ő tovább szívhatta magába a levegőt, míg ők nem. Ez olyan elmélkedős és minden létezőnél komolyabb téma, amitől egy gondtalan, energikus ember is lelassul, átértékel mindent maga körül. Joggal teheti fel a kérdést, mi értelme van bárminek, ha egyszer az egész tapasztalási folyamat véget ér? És ebben az volt a legijesztőbb, hogy az út bármikor eltűnhet az ember előtt. Ahogy Hoseok olvasgatta a hozzátartozók kiírásait, bőven akadtak olyanok, akik hirtelen lelték halálukat. Búcsú nélkül távoztak el mindörökre, és ezt a képeik készítésekor nem tudhatták előre.

2014 a legrosszabb év volt a kpop iparnak, Hoseoknak elég volt a Ladies’ Code balesetére gondolnia. Gombóc nőtt a torkában, mennyi aranyos képet és videót látott Eunbiről meg Rise-ról, erre annak az évnek a tavaszán egyik nap az a hír fogadta a közönséget, hogy többé már nem láthatják a két fiatal lányt szerepelni. Mindezért egy autóbalesetet lehetett okolni, és ez az, amitől elfehéredett a rapper arca, mert minden idol rengeteget utazik. Az autóbalesetek mindennaposak, bárkivel előfordulhatnak, velük is. Sosem lehet tudni, ki lesz a következő... Akarva-akaratlanul felmerült benne annak idején, mit érezhetett a két lány temetésekor a három életben maradt csapattársaik. Ettől pedig nem tudta megállítani azt a gondolatfolyamot, amit legszívesebben szó szerint kivert volna a fejéből.

Elveszteni egy Bangtan tagot… Számára maga lenne a pokol, márpedig nem egyszer merült fel ez benne. Ráadásként az American Hustle Life rablásos jelenetét kellett felidéznie, mikor valóban ez lebegett az orra előtt. Komolyan elhitte, hogy túszokká váltak. Komolyan elhitte, hogy nem láthatja többé a hazáját, a családját. Komolyan elhitte, hogy egy rossz mozdulattal bármelyik pillanatban végük lehet. Ha nem is mindannyiuknak, de szemtanúja lehetett volna egy barátja halálának, amit képtelen lenne feldolgozni. Mivel életében először akkor élte át az első halálfélelmét, át tudta érezni, mi játszódhatott le Eunbiben és Rise-ban az utolsó lélegzetvételeikkor.

Senkinek, még az ellenségeinek se kívánt ilyen megrázkódtatást. Az a mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít, de egy ilyen élmény akkora mértékben okozhat lelki törést, amit soha nem lehet kellően kiheverni. Például pont az emberrablásos affér. Akármilyen elmebeteg poénnak szánta eredetileg a menedzsment, a közben kialakult gondolatok miatt maradandó nyomot hagytak a fiúkban. Az meg egy másik dolog, mi volt a céljuk a főszervezőknek ezzel. Nem szolgált tanulságként, nem fejlődtek tőle semmit, más szóval semmi pozitív eredménye nem lett. Csak egy olyan, korábban nem érzett dolog alakult ki Hoseokban, amit nem akart soha újra átélni.

Az egyedüli, akiben valószínűleg nem játszódtak le halálosan komoly gondolatok a rabláskor, az Yoongi volt. Visszanézve a felvételt tisztán látszódott, milyen hidegvérűen viselkedett, ráérősen sétált és a szálláshelyükre érkezés után pár perccel már észre is vette a rejtett kamerákat. Ezért ültették őt arrébb a kanapé szélén ülő Namjoon mellé, a szervezők kiszúrták Yoongi figyelmességét.

Lényegében a Memory offal szintén elérte a sors azt Hoseoknál, amit az Opentopiával. Az oldalakon keresztül fogalmazódtak meg benne üzenetek az élettel kapcsolatban, mintha a komplett mizériát előre megtervezte volna valaki. Nagyon leleményes lehetett, aki a háttérben mozgolódott, amiért ennyire a lényegre tapintott. Gondoskodott róla, hogy Hoseok a teljes lényében átérezze azt, amit az oldalak felhasználói is. Valamint az adott szituáció mindig tökéletesen illett az üzenetekhez.

Ez most sem volt másképp. Az idegenek miatt előtört Hoseokból majdnem ugyanolyan halálfélelem, mint az emberrabláskor. A lényeges különbség az volt, hogy ezúttal csak magára számíthatott, és ha történne halál, ő lenne a szerencsétlen áldozat… Arról nem beszélve, hogy annak idején látta a potenciális tetteseket, most viszont még mindig csak teória formájában volt elképzelése a zargatójáról, már ha egyáltalán kizárólag egy volt. Nem állt szándékában ezzel tisztában lenni, ám pont abban a minutumban, ahogy ezt leszögezte magában, dörömböltek az ajtón.

Örömmel mászott volna le a párkányról, de csak feltételes módban, ellenőrizve az időt elakadt a lélegzete. Negyed óra sem telt el, mióta felhívta Yoongit, vagyis a srácok még nem érkezhettek haza, hacsak nem sportautóval száguldottak végig az utcákon... A rapper azon nyomban préselte vissza magát az ablakhoz, szaporán vette a levegőt, bal kezében megnyitotta telefonjában a névjegyeket, jobb kezével a legközelebbi olló után nyúlt. Végtelennek tűnő két percig mozdulatlanná dermedt, majd ismét összerezzent egy újabb ajtóra mért ütéstől.

Vissza kellett fognia magát, nehogy cifrábbnál cifrábbakat üvöltsön ki. Ha már ennyire bevackolta magát, értelmetlen lenne mégis bármiféle jelet adnia magáról, úgyhogy inkább színlelt tetszhalottat. Majd akkor fogom védeni magamat foggal-körömmel, ha rám törik az ajtót, döntötte el. Jobb, ha úgy csinálok, mintha itt se lennék. Sugának igaza lehet, a közönnyel talán többre megyek. Hiába hangzott nagyszerűnek a terv, a harmadik dörömbölés erőteljesebb volt az előzőeknél, megint inába szállt Hoseok bátorsága. Közöny, közöny, kántálta magában a „jelszót” lehunyt szemekkel a negyedik dörömböléskor.

Legközelebb a szennyes kosárba mászok bele, ott biztosan nem keresnének, töprengett mérgelődve, vagy belemászok egy dobozva és a szomszédokkal elküldetem magamat a postára. Várta az ötödik zajt, de csak nem akart bekövetkezni öt perc elteltével sem. De nem szerette volna elbízni magát, a kukkolói biztosan nem hagytak fel a zargatásával, ezért lebeszélte magát arról, hogy lemásszon a párkányról és kinyissa az ajtót. Nem sok thrillert és horrort látott, de abból a kevés látottból is megtanulta, hogy a csend mindig csapda. Szidta is a szereplőket, hogyha hasonló történne vele a való életben, nincs az a pénz, amiért ő kimerészkedjen, tűnjön akármennyire tisztának a levegő. Nem, Jung Hoseok tanult mások kárából.

Elképesztő módon kezdte unni a szituációt. Fejét a falnak döntötte, hosszan ásított. Megnézte az időt, ami szerint már tíz perce várt, már ő maga se tudta, mire. Nem érdekelte, mi, csak történjen végre valami. A nyomasztó csend gyanakvásra adott okot, de nem volt hajlandó elhagyni a fürdőszobát. A sasaengek bármeddig képesek várakozni a megszállottságuk miatt, az ad nekik ösztönzést, ezért sem tudhatta Hoseok, mivel leselkedhettek rá. Talán pont az ajtó mellett ácsorgott egy-kettő a fal mellett, hogy a gyanútlan oppájukra vethessék magukat vagy halálra ijesszék.

Nem akarta megadni nekik ezt a bűnös élvezetet… Ne etesd a trollokat, dugj úgy pálcát az orrukba, mint a Harry Potterben, súgta a belső hangja, ami ezzel azt üzente neki, húzza keresztbe a számításaikat. Ezt a legegyszerűbben pedig azzal érhette el, ha a barátai megérkezéséig nem hagyja el a rejtekhelyét. Képzeletben kőbe véste ezt a saját törvényt, ám hamarosan arra eszmélt, hogy elbóbiskolt és a kilincset rángatták.

- Foglalt! – szólalt meg meggondolatlanul.

- Észrevettük! – rikkantotta Yoongi. – De kijöhetnél végre, csak mi vagyunk.

Akár a tibeti hegyekben élő buddhista szerzetesek is hallhatták volna, mekkora kő esett le Hoseok szívéről. Az egészséges lábára nehezedve bicegett el az ablaktól, visszatette helyükre a „fegyvereit”, leszedte a tapaszt a kulcslyukról, bedobta a törölközőt a mosógépbe és csak ezután szedte elő a kulcsot a nadrágzsebéből.

- Mi tartott ennyi ideig? – nézett rá szkeptikusan Yoongi, mögötte a többiek hasonlóan megkönnyebbült fejeket vágtak, mint a sérült egyén.

- Nézz a lábamra és megtudod – érvelt tökéletesen Hoseok.

- Jó, ne szaporítsuk a szót lényegtelen dolgokról, inkább ki vele, mi volt az a hívás – vette át a szót Namjoon.

- Suga nem mondta el?

- De, sőt a beszélgetésetek felét is hallottuk, csak pont a lényegről nincs fogalmunk – csatlakozott Seokjin.

- Üljünk le a nappaliban – ajánlotta fel Hoseok, a társaságtól újra visszatért az életkedve, a Memory ofról is megfeledkezett.

A maknae line megint nem hagyta támasz nélkül, nem mintha a távollétük alatt ne nélkülük közlekedett volna. A nappaliba érve lehámozta magáról a karokat és leült a dohányzóasztalra. Megvárta, míg a hat csapattársa vele szemben, sorban helyet foglaltak a nagy kanapén. Namjoon jelzett a kezével, hogy Hoseok kezdjen bele, de ő direkt kivárta, hogy a maknae-k se mocorogjanak tovább.

- Nosza, mi az a frissen kipattant, fantasztikus elméleted, amivel a megbeszélés közepén akasztottál ki minket?

- Ötlethurrikánom támadt – vont vállat Hoseok, nehogy túl feszültnek tűnjön attól, mennyire nehezére esett összeszedni a gondolatait. Gyorsan rögtönzésbe fogott, a hazugság könnyedén kicsúszott a száján. – Youtube-on belefutottam mindenféle filmelőzetesbe és néhány hatására mondhatni összeállt a fejemben egy kép a mai nap kapcsán. Kérlek, ne akadjatok ki nagyon, de arra gyanakszom, hogy nem olyan biztonságos a lakás az őrült fanok ellen, mint hisszük. Emlékeztek az American Hustle Life legelső epizódjára, amiben elraboltak minket?

- Még szép, ne is mondd – csóválta Taehyung a fejét.

- Azt nem lehet elfelejteni – morogta Jungkook.

A maknae azóta sem tette túl magát azon, hogy a kisbuszban elvették tőle a telefonját és kiröhögték a vasemberes zoknija miatt…

- És arra te emlékszel-e, Suga, hogy Rapmon mellé ültettek át, mert észrevetted a nappaliban a rejtett kamerákat?

- Ja, és?

Ekkor Hoseok hatásszünetet tartott egy sóhajtás kíséretében.

- PD-nim soha nem említette, hogy biztonsági okok miatt bekameráztatná a lakást?

- Nem, miért kellett volna? – ráncolta Seokjin a homlokát.

- Nem elképzelhető, hogy a tudtunkon kívül szereltetett be kamerákat valamikor?

- Nem, ő ilyet biztosan nem merne megcsinálni a beleegyezésünk nélkül – rázta meg Namjoon a fejét. - Hosszú ideig titkolni főleg nem tudná előlünk. Bízik bennünk, ahogy mi is benne, egy ilyen húzása pedig szembemenne ezzel a ténnyel.

- Már pedig szerintem vannak itt rejtett kamerák, amiket Suga is képtelen észrevenni – jelentette ki Hoseok olyan határozottan, hogy a vele szemben ülő hat srác szíve egyszerre hagyott ki egy ütemet.

- Ezt mire alapozod? – kérdezte először Yoongi. - Találtál egyet? Arra mondtad, hogy mutatsz bizonyítékot?

- Nem, az egy másik dolog, mindjárt mondom. Arra célzok, hogy szerintem sasaeng fanok tartják megfigyelés alatt a lakást. Biztosan nem olyan rég óta, hiszen emlékezeteim szerint nem voltak eddig megmagyarázhatatlan dolgok. Ugye?

- Én ma milliószor megkérdeztem ezt tőlük – mutatott a mellette ülőkre a leader. – Tagadnak…

- Akkor jó, így könnyebb dolgunk van. Őszintén szólva eléggé rosszkor sérültem le, mert ez alkalmat ad a sasaengeknek, hogy akkor is garázdálkodni tudjanak, ha itthon vagyok. Ja, nemcsak megfigyelnek minket, de valahogyan betörnek. Ők csinálták a maiakat. Beállították az ébresztőt, az előszobába dobták a könyvet…

- Hogyan tudnának betörni? – értetlenkedett Jungkook. - Lékeket fúrnak a fölöttünk lévő lakásban és leereszkednek a plafonról vagy mi?

- Lövésem sincs, hol lehet a bejáratuk, de nagyon gyorsan fel tudnak szívódni. Nagyon gyakorlott, nem kezdő sasaengek lehetnek. Olyan nesztelenül közlekednek, hogy hetünk kijátszása sem okoz nekik gondot. Képzeljétek, még akkor sem vettem észre egyet, mikor két méterre lehetett tőlem! Fél órával azután, hogy leléptetek, elmentem zuhanyozni. Valamelyik lecsapott a lehetőségre, leskelődött utánam... Biztos látni akart meztelenül, mi másra lenne kíváncsi egy sasaeng, ha egy idol zuhanyozik? Viszont pechére nem sokat láthatott belőlem a párától, ezért befelé hunyoroghatott, a kezét rátette a párás kabinra és ott maradt a nyoma. Elég naivnak nézett, ha azt hitte, nem veszem észre.

- Ez baromság, ez nem lehet igaz – hebegett a leader a csapattársa szavába vágva.

- Tudtam, hogy ez nektek magas labda lesz, ezért lefotóztam – vigyorodott el Hoseok és már kereste is a telefonja albumjában a képeket. – Biztos, ami biztos alapon többször, több szögből.

- Ez a mi Hobi hyungunk – mondta büszkén Jimin.

Hoseok előre dőlt ültében, hogy mindannyian tökéletesen rálássanak a fotókra. A telefonja végig nála volt, nem nyúlhattak hozzá, így mázlijára a fotók nem tűntek el az albumból. Durván ki is akadt volna, ha a bizonyítékok törlődtek volna a memóriából, különben az egész teóriáját legépelhette, kinyomtathatta és kihajíthatta volna az ablakon.

A kézlenyomat tökéletesen látszódott, a hat srác egyszerre hűlt el, tátva hagyott szájukba sok légy beleszállhatott volna. Minden szemszögből méregették, próbálták megsaccolni a méretét, amit Hoseok a saját kézmérete alapján határozott meg. Nem sokkal kisebb az övénél, de korántsem tartoztak hozzá kecses ujjak. Jellemzően a lány osztálytársainál látott a leírásnak megfelelő kezeket, az övékét sokszor megfigyelte már.

- Hah, minket nem baszhatnak át! – veregette meg Yoongi Hoseok vállát, mikor gyorsan áttelepedett mellé a dohányzóasztalra. – Előttünk semmi nem maradhat titokban. Ugye, drága barátom?

- Ha nem ismerném fel a kabint és a csempét, nem hinnél el, hogy ez a mi fürdőszobánkban volt – nézte meg még egyszer a képeket a leader.

- Most meg már hiába mennénk ellenőrizni, a pára rég eltűnhetett – tette Seokjin a jobb karját a kanapé háttámlájára.

- Ha az ablak bepárásodik és rajzolok rajta, simán látszódik utána is a nyoma – nézett rá Taehyung.

- A zuhanykabin nem olyan üvegből van, mint az ablak – cáfolta meg Namjoon. – Azon nem látszódik meg semmi a párán és a vízkövön kívül.

- Ezt le kell ellenőriznem – csusszant előrébb Taehyung, hogy felállhasson Jimin és Jungkook közül, de Hoseok nem engedte.

- Várj, van még valami. Mielőtt bealudtam Jin ágyán, bejöttél a szobába és megkérdezted, mit csináltam. Meg is nézted. Így volt?

- Igen – bólintott Taehyung.

- Na, mikor kimentél, akkor megkérdezte valaki ugyanezt, de kizárásos alapon se te, se Suga nem lehetett. Ebből arra következtetek, hogy a sasaengek egyike fiú lehet, mert elég jól utánozta a hangodat. Persze arról gőzöm sincs, hol bújhatott meg a szobában, hogy az ajtó felől hallhattam a hangját. Az ajtónál nem lehetett, nincs a közelében szekrény vagy akármi, ráadásul V biztosan észrevette volna. Vakmerő és nagyon profi, már amennyire egy sasaeng lehet profi a leskelődésben.

- Anyám, hova süllyedt az emberiség – fogta a fejét Namjoon.

Valószínűleg nem fogja magát hamar túltenni a hallottakon. Félő volt, hogy idősebb korában lélektani könyveket fog kiadatni, miben romlott el a világ, a saját idol életét beleszőve.

- Még mielőtt elfelejtem, a fürdőszobaajtón is dörömböltek négyszer – mondta Hoseok savanyú ábrázattal. - Először azt hittem, ti voltatok, de durván negyed órával azután történt, hogy felhívtam Sugát, ezért paráztam annyira. Megsaccolni se lehet a sasaegek számát, ezért tartottam tőle, hogy együtt rám tudnák törni az ajtót. Nem sokat tudnának velem kezdeni, de a sasaengek mindig tudnak újat mutatni. Mint látjátok, zaklatásban is. A többit elképzelni sem akarom.

- Téged ismerve csoda, hogy ezek után nem kaptál sokkot – pislogott rá Jimin, aki már az elmondottak elképzelésétől rosszul volt.

- Egy pillanat – emelte meg Hoseok a jobb mutatóujját és a konyhapultig bicegett.

A többiek lopva egymásra pillantottak, mi mást tud mutatni a sérült. Egy bizonyos helyet figyelt, de mikor közelebb ért, a csodálkozásától majdnem hátrahőkölt. A keresett tárgyat sehol se látta.

- Eltűnt az olló.

- Milyen olló? – kérdezte Jungkook. – A konyhában nem tartunk ollót, hacsak Jin hyung nem tesz oda egyet.

- Zuhanyzás után kihoztam egy körömvágót, amit önvédelemre használtam volna. Mivel nem volt kint senki, leraktam ide, hátha később jó lesz – mutatott Hoseok a pult végére. – És nincs itt.

- Lenyúlták az ollót?

- Biztos nincs sajátjuk, ezért ellopták „oppáét”, mert szerintük az ilyen mindig jópofa – vetette fel Jimin.

- Persze, kamerákra van pénzük, de ollóra nincs? – kérdezett vissza szarkazmussal Namjoon. – Ha nem tudnám, hogy sasaengek, akkor is azt mondanám, céljuk van azzal.

- Mégis mit kezdhetnének egy körömvágó ollóval a körömvágáson kívül? – puffogott Taehyung.

- Akarom én azt tudni? – tette fel a kérdést Hoseok, inkább csak magának.

- Ha most is láttok minket és hallgatóztok, jól figyeljetek! – forgott körbe Suga a nappaliban. - Ez a mi lakásunk, semmi keresnivalótok itt! Ha nem tűntök el azonnal, kihívjuk a rendőrséget! Rosszabb esetben én magam fogom mindannyitokat úgy seggbe rúgni, hogy a los angelesi Lax repülőtérig földet se értek! Halljátok, amit mondok? Ahogy ti minket, mi is figyelünk titeket!

Hiába próbálták keménynek láttatni magukat, a hideg futkosott a hátukon, hogy a sasaengek tényleg hallhatják Yoongit. Azonban az sokkal aggasztóbb volt, vajon hajlandóak-e megérteni a fiúk álláspontját vagy megijednek-e a fenyegetéstől. Egyik szempár vette fel a kontaktust a másikkal, ami nem hatott rájuk biztatóan. Yoongi elindult volna a konyha felé, ha nem hallott volna a fürdőszobából egy koppanó hangot. Nem képzelődött, társai ugyanolyan falfehér arccal fordultak a zajforrás irányába.