IV. kattintás

Bongcheon dong ghost

A koreai szellem

Nem jött össze úgy az Eat Jin előtti szunyókálása, mint ahogyan tervezte. A gombszemű kukac, alias Staggering beauty túlságosan felélénkítette az agyát ahhoz, hogy csak úgy visszafeküdjön a paplan alá. Nem volt mit tennie, a legnagyobb videó megosztó portálon szörfölgetett tovább, elsősorban a külföldi rajongók reakciós videóit nézegette. Az első után kezdte megérteni, Yoongi miért szeretett hobbiból ilyeneket nézni. Egyrészt jó volt látni, miket válthat ki egy-egy újabb BTS klip az armykból, másrészt fel lehetett mérni, milyen hangulatú látványvilágot preferálnak. Na, meg persze kire és mire sikongatnak a legjobban – ez marketing szempontjából nem volt elhanyagolható.

Igazából Hoseok soha nem szerette a saját tevékenységei mögött a lebegő pénzt látni, de a médiában élés többet tanított meg neki az életről, mint az iskolák vagy a szülei. Hiába tűnik a közönség számára fényűzőnek, hogy fiatal férfiak tudják a színpadon valóra váltani az álmaikat, sokkal több negatívum és megpróbáltatás van ebben, mint az esetleges rosszullétek, sérülések, dalszövegek elfelejtése, koreográfia elrontása. Hoseoknak a természeténél fogva az egyik legnehezebb feladat a kegyes hazugságok gyártása volt. Jól vagyok. Kipihentem magam. Élvezem ezt. Várom már. Szeretlek titeket. Ezek tartoztak azok a megjegyzések közé, amiket elég sok esetben nem gondolt komolyan.

Jól lenni? A rajongók nemhogy nem ismerik őt személyesen, de halvány lila gőzük se lehet, mégis mik az idolélet hátulütői. Valamint mihez képest kell jól lenni? Mintha ezzel arra utalna, hogy alapjáraton állandóan betegeskedik vagy depresszióval küzd. Ha tényleg minden rendben van, miért kell ezt örökösen mások orra alá dörgölni? Az, hogy Ő jól van, magától értetődőnek kéne lennie. Vagy ez megint olyan, hogy ezzel az utálókat kell hergelni? Akárhogy is, idolként unásig kell mondani ezt a videókban, fellépéseken. Nem számít, hogy lassan már attól nincs jól, hogy gépiesen ejti ki a száján a jól vagyokot.

Kipihenni magát? Igaz, megviseli a testét a fél napját elvevő táncolás, rappelés, utazgatás, szereplés, forgatás, de a pihenést megint csak nem kéne reklámozni – Hoseok szerint. Ha azt mondja, kipihente magát, akkor azzal megint arra utal, hogy máskor nem szokta, máris aggódásra bírva a rajongókat. Valamint a fiú abban is biztos volt, hogy az idolság messze nem a legfárasztóbb munka a világon. Elég csak az utcákon végigmenni, hogy ezt az ember lássa. Valahogy a lányok mégsem aggódnak az olyan civil fiúkért, akik például újságokat hordanak ki, pizzát szállítanak, szemetet szednek össze, pincérkednek, bódéban árusítanak ételt, kézműves szuveníreket készítenek, több részmunkaidős állásokat vállalnak a továbbtanulásuk miatt. Pedig ugyanolyan dolgosak és megérdemlik a jót, mint Hoseok. Ő nem gondolta magát különbnek másnál, neki csupán bejöttek a számításai, pont ezért kéne a civilekért jobban aggódni, nem ez lenne az ésszerű?

Élvezni? Úgy tűnhet, hogy minden tévében való szereplés sok vidámsággal jár, de ez is csak látszat. Keveset aludni, korán felkelni, órákat utazni, próbálni. Ezeken kívül azokat is érdemes beleszámítani, mikor egy felvétel nem sikerül túl jól vagy az előre megírt szövegtől valamelyik bandatag eltér, ezért komplett jeleneteket kell újravenni. Aztán ott vannak a technikai problémák, munkatársak figyelmetlenségéből adódó bakik és a legrosszabb, hogy olyanokat is ráerőltethetnek a fiúkra, amikhez nincs kedvük vagy az ízlésük ellen való. Még szakmabelieket megismerni sem mindig öröm, hiszen az idősebbek lenézhetik őket, esetleg kizárólag hátsó szándék miatt akarnak velük jóban lenni.

Várni? A világ legijesztőbb jelenségei közé tartozik a nagybetűs ismeretlen. Soha nem lehet tudni, mi érkezik a semmiből vagy a sötétből. Mi okozhat örömet vagy bánatot. Gyengédséget vagy fájdalmat. De az esetek többségében minden az ember ellen fordul – hogyan lehet ezt várni? Jó példa erre, mikor 2015 nyarán az egyik amerikai koncertre valaki fegyvert vitt be, hogy egy félreértelmezett, rasszistának titulált elszólalás miatt lelője Namjoont. Soha nem hitték volna, hogy ilyesmi megtörténhet, a fiúkat csaknem annyira ütötte szíven, mint az American Hustle Life-ban eljátszott emberrablás. Viszont ez a valóság volt, nem színjáték. Más szavakkal élve gyermeki naivitás várni a jövőt. És előző nap mi történt? Hoseok várta, hogy Jiminnel végre táncolhassanak a stúdióban, netalántán megtanulhassák egy lánybanda újabb dalának a koreográfiáját, erre kibicsaklott a bokája…

Szeretni? Idegeneket nem lehet szeretni, ez tény. Legfeljebb elismerni, tisztelni, támogatni, segíteni. Átvitt értelemben lehet a BTS tagokat kedvelni, viszont úgy igazán, szó szerint nem, hiszen a közönség nem ismerheti a fiúk valódi természetét. A tévéképernyő csak egy csorba tükör és az is rátesz egy lapáttal, hogy a rajongók csak azt akarják észrevenni bennük, amiket ők akarnak. Sajnos Hoseok tapasztalta már, hogy hiába hibáznak, vannak körülöttük negatívumok, ez sem változtat egyesek hozzáállásán. Ők nem istenek, ugyanolyan pucér fenékkel születettek, mint bárki más, de az elfogultak nem bírnak leszállni a földre. Nem csoda hát, hogy állandóan a tökéletességre kell törekedni, és nem főképp azért, mert a BTS tagok ambiciózus alkatúak. Nem, ezt várják el tőlük még a saját rajongóik is. És bizony Hoseok gyakorta érzi, hogy olyan magasra teszik a lécet, amit még trambulinnal sem tudna megugrani.

Ebből következik, hogyha az armyk csak elviekben szerethetik őket – mert ugyebár a zene a lényeg, nem az előadó -, akkor Ők hogyan szerethetnék az armykat? A szabadidejüket is rájuk kell fordítani – de miért? Egyszerű, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bevételforrásaik hosszútávon megmaradjanak. Ez ilyen szakma. De a rajongók többen vannak, mint Ők. Százezernyi idegen arc, százezernyi egyedi élet, százezernyi személyiség. Ki tudja, hogy hány olyan rejtőzik még a koncertek sorai között, mint az a bizonyos fegyveres? Hányan lehetnek titkon olyanok, akik bántanak másokat, kihasználnak, sorolhatnánk a végtelenségig?

Van ebben igazság. Akármikor másik országba utaznak, a reptereken a lányok megtépik a fiúk haját, ruháját. A dobhártyaszaggató sikongatásaik közben megtapossák őket vagy lökdösődnek. Utcán megkergetik őket. Az Exo már autós üldözésbe is keveredett. Nem beszélve a zavarba ejtő levelekről, amikben az esetleges kompromittáló szövegeken kívül kínosan magasztalják őket. A legtöbbről lerí a nagy vágyuk: valamelyik bandatag egy meet&greeten első látásra beleszeret a lányba, feleségül veszi és boldogan élnek, amíg meg nem… Összegezve, az ilyen kaliberű embereket hogyan lehetne őszintén szeretni?

Erről eszébe jutott egy nem olyan régi eset, mikor az egyik fellépésük előtt a backstage-ben várakoztak. Tőlük nem messze a Monsta X várt a sorára, mikor egy kipirosodott arcú férfi jelent meg a semmiből. Egy ideig nem szólalt meg, csak hallgatta a Monsta X tagok beszélgetését. Éppen azt ecsetelték, mennyire várták a szeretett Monbebék reakcióját. Ekkor a staff kinevette őket.

- Csak azért szeretitek őket, mert miattuk van pénzetek! – csuklott egyet. – Tudom én ezt, régóta benne vagyok a szakmában! Sok hozzátok hasonló idollal találkoztam a pályafutásom során! Hiába akartok jó üzeneteket közvetíteni a zenétekkel, a legtöbb lány a külsőtökkel jobban foglalkozik. Csak azért kíváncsiak rátok, mert nincs pasijuk. Látom én ezt az unokahúgomon! A menedzsment tökéletesre farag titeket, ezért menekülnek a lányok hozzátok. Nem számít, mennyibe kerül egy koncertjegy, akkor is telt ház lesz, mert a szingliknek ti nyújtjátok az egyetlen kielégülést. Teljesen mindegy, hogy világmegváltó dolgokról írtok-e dalokat vagy a vécézésről, sikongatni fognak. Egyszer próbáljátok ki! Törődjetek bele, sokak számára csak pótlékok vagytok. – Azzal eloldalgott, szodzsús szagát maga mögött hagyva.

Nem volt ritka, ha egy-egy staff legurított egy kicsi alkoholt munka közben, jellemzően a backstage részlegen. Így az akkori összes fültanú forgatta is a szemét a férfin, de mint tudjuk, a részegeknél alig vannak őszintébb emberek. És így utólag már nem is tűnt annyira sületlenségnek mindaz, amit a férfi eldadogott.

Hoseok immáron azon agyalt, miért akarna bárki a rajongói közül az ő felesége lenni? Mert jól rappel? Remekül táncol? Még énekelni is jól tud? Nos, biztosan nem a személyisége miatt, hisz nem ismerik. Vagy azért nem tudja a helyes választ a kérdéseire, mert nem látja magát kívülről? Hm, talán nem is akarja. Úgysem az az igazi énje, amit a kamerák mutatnak, hiszen nem szabad teljesen őszintének lennie. Ezért hitte azt, hogy elborzadna, ha látná, amit a legtöbb rajongója lát. És bár sejtette, hogy vannak olyan logikusan gondolkodó, filozofikus beállítottságú emberek, mint maga Namjoon, de ők a kisebbség, akiket akkor sem érhetne el, ha akarna. Ők azok, akik átlátnak a rózsaszín ködön és észreveszik valamennyire a valóságot. A valóságot, ami talán Hoseok előtt is rejtve marad.

Ki ő valójában? Vajon az idolélet miatt már azt se tudná megmondani, mi a hazugság vele kapcsolatban és mi nem? Hogyan jöhetne rá erre a legegyszerűbben? Nem elég az, ha ritkán alaposan átrágja magát a saját életén, ezt belátta. De mi van akkor, ha a bokaficam szándékos volt, ahogyan Taehyung mondta, csak éppen nem Hoseok döntött erről, hanem a sors? Eljött az ideje megismerni önmagát, és íme, egyedül maradhat órák hosszat a lakásban. Lehet, hogy a bátorságának fejlesztése mellett kialakul az önismerete a furcsa weboldalak böngészése után?

Veszteni nem fog vele semmit, olyan oldalra meg biztosan nem fog bukkanni, ami romboló hatással lenne a lelkére. Viszont az se megoldás, ha olyan idióta oldalakon lóg, mint a Staggering beauty. Kell lennie ütősebbnek, vagy legalábbis olyannak, ami kevésbé gyógypedagógiás… Ezen felbuzdulva vette vissza ölébe a laptopot. Értelmetlen, ha naponta keres fel egy-egy honlapot, így folytatta a videó nézését. Minő meglepetésére hamar megkapta, amit akart, egy nem túl bizalomgerjesztő, de annál érdekesebb elemmel folytatódott a lista.

A Bongcheon dong ghost – ahogyan a neve is sugallta – egy koreai online képregény. A címe előre megadta az atmoszféráját, köszönhetően a nem fiktív helyszínnek. Bongcheon Gwanak kerület része Szöulban, ami Hoseok számára nem volt ismeretlen környék. A Big Hittől a legrövidebb úton egy óra tizenöt perc alatt lehetett eljutni oda tömegközlekedéssel. Érdekfeszítőnek hangzott, miért pont arról a helyről készített valaki képregényt, de Hoseok remélte, hogy nem egy megtörtént eseményről mintázták.

Az angol és koreai cím között egy apró különbséget fedezett fel, amit nem lehetett egyszerű félrefordításnak mondani: a koreai „gwisin” szó nem echte a tipikus szellemet jelentette, aki valamiért a földön ragad és bolyong. A küsinek olyan halott emberek lelkei, akik az utolsó céljukat nem tudták befejezni a halálukig, jellemzően megbosszulni valamit a családtagjaikon. A mondák szerint képesek megerősödni és egy idő után választhatnak, akarnak-e a túlvilágra menni vagy sem. A legtöbb küsintörténetet előszeretettel írják öngyilkosságba menekülő diákokról, akik az iskolába visszatérve keserítik meg volt társaik életét és áldozatra várva járják a folyosókat. Az a lényeges különbség az átlagos szellemek és a küsinek között, hogy az utóbbiak többsége rossz szándékú és tud olyan jelenségeket generálni, amik a kopogó szellemekre, démonokra jellemzőek. Sőt, akár egymással is társulhatnak.

Hoseok diákként nem tudta megúszni, hogy ne halljon küsines történeteket az iskolai szünetekben. Mivel a koreai fiatalok jellemzően késő estig a sulikban maradnak, szeretik egymásra hozni a frászt akár saját történettel vagy csínnyel is, mintha valódi küsin csinálná őket. Hoseoknak erről nem voltak személyes tapasztalatai, mert a tanórák után már eljárt táncórákra, osztálytársaival ellentétben nem maradt tovább az iskolában. De ez nem is hiányzott az életéből, nagy baja meg nem lesz attól, ha átrágja magát a képregényen. Feltéve, ha egyáltalán bírják az idegei ezt az újabb klisés küsin sztorit.
Rákeresve eszmélt fel, hogy ez a bongcheoni küsin eléggé ismert. Ha már eredetileg koreai sztori volt, nem akart az angol verzióval vesződni, mielőbb túl szeretett volna esni rajta. Legalább így kipipálhatja, hogy „bepótolta a lemaradását” és újabb elemet húzhat ki a videós listájáról. Olvasás előtt a biztonság kedvéért végignézte a videó ezen részét és féloldalas grimasszal nyugtázta, hogy a legvégén jumpscare gyanánt az illusztrált küsin arca fogja elfoglalni a fél képernyőt. Nagy ügy…

- Ez a sztori valódi szemtanúk elmondása alapján készült – olvasta fel Hoseok hangosan, jelét adva a kétkedésének. – Persze, nekem meg az amerikai elnök a szomszédom…

„Azon az estén 11 óra 20 perc körül járhatott az idő. Kimerülten sétáltam haza a suliból egy fárasztó esti gyűlés után. Senki nem volt az utcán, amit furcsának találtam, általában sok embert szoktam látni még este is, mivel a lakóházunk elég nagy. Lényeg a lényeg, féltem, kitartóan a földet pásztázva sétáltam hazafele menet. Váratlanul egy árnyék bukkant fel előttem, amin megakadt a szemem, habár senki nem volt körülöttem. Felnéztem, hogy megnézzem, ki az… és megláttam egy sétáló nőt előttem. Ám kicsit furcsának tűnt. Azt kell, hogy mondjam, úgy nézett ki, mint egy nyomorék. Sántított, szenvedett a járással. Mivel nagyon lassan haladt, hamar utolértem. Közelebbről jobban megfigyelhettem. Koszos rózsaszín pizsamát viselt és úgy tűnt, mintha a testének minden pontja ki lett volna csavarodva. A kócos haja ennél is rosszabb volt, szétállt minden irányba. Annyira hátborzongatónak tűnt, hogy megálltam. Úgy éreztem, hogy nem kéne közelebb kerülnöm hozzá, merszem sem volt elhaladni mellette. Tudjátok, az emberek azt mondják, hogyha nagyon meg vagy lepődve, akkor nem tudsz sikítani. Ebben igazuk volt… Lefagytam, képtelen voltam megmozdulni.

- Hol van a kisbabám?

A gondolataim száguldoztak a kérdésétől… Uram isten, azt sem tudtam akkor, hogy mit csinálok. Még mindig kiráz a hideg, ha arra a pillanatra gondolok… Válaszként olyan messzire mutattam, amennyire csak tudtam.

- Ott… arra.

Csak azt akartam, hogy eltűnjön előlem. Aztán arra sántikált, amerre mutattam. Többé nem láttam. Attól tartva, hogy megint összefutok vele, megpróbáltam megfordulni és elhagyni azt a lakótelepet. Semmi másra nem tudtam gondolni, minthogy olyan helyre kerüljek, ahol emberek vannak. És abban a pillanatban…

- Nincs ott! - hallottam meg messziről a hangos sikítását.”

Hoseok lélegzetvisszafojtva nézte végig a képkockákat, de ettől a résztől csak félve mert lejjebb tekerni. A véres fejű és szó szerint vérben forgó szemű nő hanyatt fekve repült a lány után, abból a nézőpontból pont a képregény olvasója felé, a monitor közepére. Ezen a fiú annyira nem is akadt volna ki, azonban mikor a nő otromba arca elfoglalta a képernyőt, ijesztő hangeffekt koronázta meg a látványát, amit előzőleg a videóban nem lehetett hallani. Ez bizony annyira derült égből villámcsapásként érte a rappert, hogy olyan magas hang hagyta el a száját, amit legfeljebb csak Jungkooktól lehetett hallani a dalok felvétele közben.

Bár sikerült valahogy mégis továbbgörgetnie, szinte kihajította a laptopot az öléből és morogva meredt rá.

- Erről nem volt szó! – ordibált, mintha a kütyü intelligens lény lett volna, akit magáért a képregényért is okolni lehetett. – Aish…

Félpercnyi morgás után tette vissza a gépet az ölébe és a folytatást látva csak egy hangyányit könnyebbült meg, látva, hogy nem őt érte ez felkészületlenül, a rajzolt lány is sikított.

„Innentől semmire nem emlékszem. Úgy hallottam, hogy a szomszédom talált rám a földön elájulva, majd hazavitt…

2007-ben, egy bongcheoni lakótelepi házról ugrott le egy 33 éves nő és halt meg a helyszínen. A Chóként ismert nő a férjétől való válás következtében egy házasságon kívüli kapcsolatba bonyolódott. Elvesztette a 2 éves kislányának a felügyeleti jogát és úgy döntött, öngyilkosságot követ el. Ezután az eset után többször látták Chót a lakótelep körül sétálni.”

- Jól van, újabb béna városi legenda. Ezt kellett nagydobra verni? – sóhajtott Hoseok elégedetlenül. – Ha hatást akarnak gyakorolni az olvasóra, akkor hosszabb és kreatívabb sztorit kéne kitalálniuk. Amatőrök, itt is csak a hang volt ijesztő.

Az oldalak kiikszelésekor vette észre, mennyire kiszáradt a torka olvasás közben. Ha belerokkan is, akkor is kimegy a konyhába vízért, szögezte le magában, de mikor ránézett a csukott ajtóra, hirtelen különös érzés fogta el. Az égadta világon semmi érdekes nem volt azon az ajtón, még Taehyung cipőjének nyoma sem látszódott meg rajta, miután egyszer részegen hozzávágta, valamiért mégis megakadt Hoseok szeme rajta. Úgy, mint a képregénybeli lánynak a nő alakján… Megcsóválta a fejét, majd hamar felpattant a helyéről, ám ezzel a gyorsasággal ellentétes tempóban botorkált el az ajtóig.

Lassan, egy lábon szökdelve végül sikerült kiérnie a konyhába, viszont a belső hangja megint figyelmeztetni akarta. Valami megmagyarázhatatlanra, ami nem a képzelete szüleménye volt. Éppen a poharába töltötte a vizet, mikor a hálószobában hagyott telefonja megszólalt. Az ismert pittyegéstől ráncba szaladt a homloka, mert nem a csengőhangja volt vagy értesítő bejövő üzenetről, hanem az ébresztőjének a hangja.

- Mi a franc? Nem emlékszem, hogy beállítottam volna ébresztőt. Soha nem szoktam eddig aludni – gondolkodott hangosan. – Vagy talán egyszer Suga kölcsönvette a telómat és azt használta, nehogy elaludjon? De ez mikor lehetett? Mikor nem volt kéznél a saját telefonja a backstage-ben pihenés előtt?

Ugyanolyan ügyesen szökdécselt vissza a szobába. 10 óra 33 perc. Már első ránézésre is hülyeségnek tűnt, hogy Yoongi így állítsa be az ébresztőt. Ha tényleg egyszer kölcsönvette a barátja telefonját, akkor biztosan harmincötre állította volna be. Jobban kedvelte a nullára vagy ötre végződő számokat, ha időről volt szó, neki két perc is sokat számított. Azonban Hoseok két okot is tudott, amiért ez szintén nem stimmelt. Ha Yoongi csak egyszer használta a telefont, akkor egyszeri ébresztésnek mentette volna el. És mivel múlthéten nem léptek fel sehol, ezért az esetnek minimum két héttel azelőtt kellett történnie, de ebből következik, hogy akkor a telefon előző héten miért nem csörgött?

Hoseok ellenőrizte a más-más okokból elmentett ébresztések listáját és minő meglepetésére ez a mostani erre a napra volt beállítva. Nem volt ismétlés. Ezek szerint valaki aznap reggel állította be? De ki és miért, ha Hoseok úgyis otthon maradt? Ha netalántán Jimin vagy Taehyung akarta megviccelni valamivel, akkor miért pont a 10 óra 33 percet választotta? És az is a véletlen műve, hogy a rappernek pont a csörgés előtt kellett kimennie a konyhába?

- Csak tudjam meg, hogy melyik logikátlan barom volt…

Hirtelen felindulásból üzenetet írt a fiúkkal közös chatszobájába.

„Ki nyúlt hozzá a legutóbb a telefonomhoz?”

Yoongi szavaival élve Hoseoknak bizony elöntötte a szar az agyát, ezért sem akart egy tapodtat se mozdulni, amíg valaki nem válaszol neki. Jó volt vicces kedvű, kissé infantilis haverokkal együtt lakni, de mindennek van határa. Ahogy Taehyung mondta korábban, az egyik főtáncos hiányával nagyon fontos láncszemmel gyengült meg a banda, ezért a helyzet túl komoly volt ahhoz, hogy a rapper ne röhöghessen egy ilyen pitiáner hülyeségen. Kibicsaklott bokával nem szabadott volna ennyit járkálnia, de ezzel mégis arra kényszerítették, hogy még jobban okozzon kárt magában.

„Nem én” – jött az első válasz az örökösen kockuló leadertől.

„Valahogy sejtettem…”

„Valami gond van?”

„Csak szeretném tudni, ki használta legutóbb a telómat a tudtomon kívül.”

„Miért, pornós képeket töltött le rá valamelyik?”

„Nem, dehogy. Azzal nem is lenne bajom…”

„Akkor?”

„Ha rajtad kívül valamelyik másik is méltóztatna válaszolni, akkor elmondom.”

Végtelennek tűnő egy perc telt el, mire a harmadik tag megjelent. Valószínűleg pont ezért nem válaszolt azonnal a leader, mert gyorsan megkereste valamelyik srácot. Szóval nincsenek egy helyen és nem is próbálnak.

„Szia, Hobi hyung!” – adott jelet magáról Jimin. – „Rapmon hyung szólt, hogy gáz van odahaza.”

„Annyira nem komoly a dolog, mint hiszitek. Vagyis szeretném azt hinni, hogy nem az…”

„Megint miről maradtam le?” – csatlakozott Yoongi.

„Nem fáj jobban a bokám, ne gondoljatok rosszra. Hyung, olvass vissza.”

„Nos, biztos valamelyik maknae volt.” – Szinte látta maga előtt, ahogyan a legidősebb rapper vállat vont.

„Én tuti nem. Régóta nem volt a kezemben Hobi hyung telefonja.” – védekezett Jimin. – „Hé, szerintem napok óta nem is láttam…”

„Szólna végre valamelyikőtök a két legfiatalabb seggdugasznak?” – komolyodott meg Hoseok, amiből a többiek máris leszűrhették, hogy a főtáncos mércéjén mérve nem ment minden simán a lakásban.

„És mi van, ha Jin hyung volt?” – vetette fel Jimin.

„Ő nem szokta a cuccaimat piszkálni. Nem úgy, mint egyesek… Ő hol van most?”

„Az Eat Jin előtt előre megcsinál egy rövid videót, ami a nap végén kerül fel BangtanTV-re.” – írta Yoongi.

„Szia, Hobi!” – írták majdnem egyszerre a maknae-k.

„Köszöngessetek azután, hogy visszaolvastátok az üzeneteket.” – puffogott Hoseok. – „Nem vagytok viccesek.”

„Miért, mit csináltam?” – jött a költői kérdés Taehyungtól, amire a többiek azonnal röhögő hangulatjeleket küldtek dögivel. – „Igen, nálam volt legutóbb a telefonod, de esküszöm, hogy nem töröltem és nem töltöttem le semmit!”

„Csak beállítottál most 10 óra 33 percre egy ébresztőt.” – pötyögte le Hoseok mozgó orrlyukakkal. – „Jelzem, éppen a konyhában voltam, mikor megszólalt ez a szar.”

„Én? Miért állítottam volna be neked ébresztőt, ha még örülök is annak, ha pihensz? Ennyire ne nézz már bunkónak.”

„Jungkook?”

„Ha közülünk V használta legutóbb a telódat, nincs mit mondanom.”

Annyira felment Hoseokban a pumpa, hogy visszaírni se volt kedve. Mindenre választ kapott, csak arra nem, amire akart. A bosszúságát kifejezve dobta el a telefont a laptop mellé az ágyra, majd visszaindult az előző útvonalon, ugyanis elfelejtette a vízzel töltött poharát magával hozni. Átmenetileg semmi másra nem tartott igényt, mint egy jó hideg vízre, nehogy füst áradjon a füleiből.

Ám majdnem beleejtette az üveget a mosogatóba, a telefonja ismét megszólalt. Ezúttal nem az ébresztő idegesítő pittyegése lepte meg, hanem egy dal indult el, de nem is a csengőhangja. Minél közelebb volt a szobához és minél jobban hallotta a dalt, annál biztosabb volt benne, hogy még soha nem hallotta.

- Lesz mit számon kérni a fiúktól, ha bemegyek a Big Hitbe! – motyogta és még a fájós lábára is ránehezedett, hogy gyorsabban az ágyhoz érhessen.

A dal leállításakor kikerekedett szemekkel szorongatta a telefont. Puff Daddy – Come with me szerepelt a kijelzőn. Teljesen ismeretlen volt Hoseok számára. Ki töltötte le ezt? És hogyhogy nem hallotta még, ha a barátainak szokása volt minden kedvelt dalt bömböltetni és táncolni rá? De a legfontosabb kérdés az, hogyan indulhatott el a dal magától, ha nincs lejátszási listába téve, ráadásul Hoseok az idő alatt a konyhában volt?

Libabőr futott végig az egész testén, felállt a hátán a szőr, hideg verejték csorgott le a tarkójánál. Majdnem ugyanaz az érzés tört rá, mielőtt megnézte a Staggering beautyt, de most ez félelemmel párosult. Kívül a bőre forró volt, belül reszketett.

- Jól van, elég volt mára a keresgélésből.

Gyorsan bepattant az ágyba, Youtube-on csinált egy hosszú lejátszási listát, ahová az összes eddigi BTS albumot betette, majd a 2 cool 4 skool albumtól kezdve hallgatni kezdte őket. Úgy hitte, hogy csillapítani fogja a félelmét, ha a saját dalaikat hallja és közben aludni is tud. Szívverése lassan stabilizálódott, a forróság tovatűnt. Agyát fokozatosan kiürítette, mire az O!RUL8,2? album volt a soros. A huszadik percben indult el az első Cypher, ami még mindig Hoseok kedvencei között foglalt helyet. Namjoon rappjével kezdődött, de még mielőtt Hoseokéval folytatódhatott volna, a dal szakadozni kezdett.

- ’coz I’m not freakin’ done – recsegett a leader hangja.

Hoseok sűrűn pislogva, fintorogva nézte, miért akadozhatott a dal. Leállította, hátha valamilyen oknál fogva rosszul töltődött be, de a töltődést jelző forgó kör nem jelent meg. Néhány másodperc múltán rányomott a play gombra. A Cypher megint akadozással folytatódott.

- ’coz every kick is my freakin’ zone.

Ennek tetejében mintha Namjoon hangja mélyebb, öregebb lett volna az eredetinél. Rosszul töltötték fel az albumot, amitől sérült a hang?

- But now I’mma murder you, rappers.

Megnézte az internetkapcsolatot és a wifi jelerősségét, de semmi problémát nem talált. Minden tökéletesen működött, a biztonság kedvéért a telefonján is ellenőrizte a netet. Nem tudott jobb ötletet, újratöltötte az egész oldalt. Megvárta, míg a teljes szürke sáv betöltődött, ezután odatekert a Cypherhöz. Az értetlenkedés nem hagyott alább, a hang még rosszabb volt, mint előtte, de csak egy sornál.

- But now I’mma murder you, rappers.

Hoseoknak ebből hamar elege lett, így a következő dalhoz, a Rise of Bangtanhoz ugrott, de a szemei majdnem kiestek a helyükről, mert a vörös sáv visszaugrott a Cypherre, méghozzá az ominózus sorra. Újra és újra, a leader hangja pedig mindegyik alkalommal egyre mélyebbé vált az előzőnél. Egy perces küszködés után úgy tűnt, megszűnt a recsegés. Jött ám helyette másik…

- I’mma murder you, haters!

Hoseok egy mozdulattal felfüggesztette a zenehallgatást, kilépett az egész böngészőből. Nemhogy nem emlékezett arra, hogy Namjoon ilyen agresszívan mondta az előbbi sort, de ennél sokkal nagyobb gond volt az, hogy egyértelműen nem a BTS leaderét lehetett hallani a laptop hangszórójából. A fiú száz százalékig biztos volt benne, hogy ez a hang egy idegen öregemberéhez tartozott.